A hazai sztárvilágot, énekeseket, zenészeket, színészeket éppúgy megrázta Szolnoki Péter halála, mint a rajongókat. Sokan szerették őt, köztük Pindroch Csaba színművész is, aki a minap a teljes búcsúbeszédét megosztotta a közösségi oldalán.

Ma már tudjuk, hogy a Bon-Bon együttes énekesét, Szolnoki Pétert egy súlyos betegség vitte el. Zenésztársa, Török Tamás erről így nyilatkozott a Tényeknek. „A betegség kiindulópontjaként körülbelül egy évvel ezelőtt jelentkeztek az újabb, furcsa tünetek, amelyek során először az énekes májával adódtak komoly problémák. A vizsgálatok után kiderült, hogy egy rendkívül ritka kór áll a háttérben, amely közvetlenül a máj működését támadta meg. A szervezet fokozatos leépülését végül egy hirtelen fellépő fertőzés vagy komplikáció okozta, ami miatt a belső szervek már nem tudtak megfelelően működni, és ez egy visszafordíthatatlan láncreakciót indított el.”

A színész a teljes búcsúbeszédét megosztotta

A zenészt július 27-én délután kísérték utolsó útjára, a családján kívül számos barátja, kollégája búcsúzott tőle. Többen beszédet is mondtak, köztük Geszti Péter és Pindroch Csaba is. A színész a minap meg is osztotta a búcsúbeszédét, amit teljes egészében közlünk most. „Többen kérték a Szolnoki Peti temetésén elmondott búcsúm szöveget. Nagyon sokat gondolkoztam, hogy mit s, hogyan mondjak, és mire összeállt, már nem kellett ’papír’, nem írtam le, nem volt rá szükség… Ma viszont egy újságíró (Origo) visszahallgatta, vette a fáradságot és leírta, szóról szóra…

Íme; Amikor hároméves korodban a Hortobágy mellől a ’völgyvárosba’ költöztél, annak is legszebb részére, a hegytetőre, az erdő által körülvett Kemerovó-lakótelepre, akkor még kellett egy-két hónapot várnod, míg észreveszed a szobád vitrinjében édesapád hangszerét, a fuvolát. Csillogó volt. Megmutatták neked, de nem engedték, hogy babráljad.

Sorsod nem kerülhetted el. Később ez lett a sétapálcád. Ez lett a kardod, a jogarod, ez lett a hangszered. Zenész lettél. Bársony hangot kaptál hozzá. Alázatot tanultál, fegyelmet, szorgalmat. Kaptál egy macsó fejet ehhez, egy nagy szívet is. Nem a legkönnyebb kombó

– intézte szavait egyenesen barátjához. – De nem csak többet kaptál, mint sokunk, hanem adtál is.

Mindenhova elmentél, mindenhol felléptél, mindenki mögött fuvoláztál, énekeltél. Húszezer ember előtt, harminc ember előtt, a kút káváján, templomban, stadionban, mindenhol. Popdalokat készítettél nekünk. Azt mondtad, hogy a legszebb dalokat, azokat te lehallottad, hogy azt neked súgták.

Az utolsó bonbonod a legszebb, a legigazibb, a legtisztább csokoládé, a fekete, az étcsokoládé, a keserű csoki. Ez is hozzád tartozik. Utad végén a Teremtő aranyba öltöztetett, és most búcsúzunk. Búcsúzunk tőled.

Az, hogy mi lesz velünk, az a mi dolgunk. De mi lesz veled? Talán majd ott az út végén, a fénynél és az út közben majd integetsz az ufóknak. Az út végén, a fénynél ott áll druszád, a szent. Szigorúan rád néz, majd kacsint és beenged. Ott lesz egy folyosó, egy váróterem. Leülsz majd az őrangyalod mellett a székre és vársz.”

Gyerekkoruk óta barátok voltak

„Aztán kiszólnak, hogy még a vallatás előtt majd a legnagyobb bűnödért már előre meg kell fizetned. Ez a nagyon rossz szóviccek rovata. Ezért beállsz egy sarokba, és egy kicsit ott elidőzöl. Aztán bemész egy terembe. Leülsz egy székre, és végignézed elejétől végig a mozit a saját szemszögedből. Aztán utána végignézed az őrangyalod szemszögéből az egészet. Aztán a szeretteid szemszögéből, mindenki szemszögéből, akivel találkoztál. Végignézed azt az embert, aki voltál, és amikor majd sorra kerülök én, akkor mit látsz?

Látsz majd a Gagarin és a Kodály közötti beton pingpongasztalon egy fiút, akivel tolltartóval pingpongoztál. Aztán sorban álltatok a fagyiért. Aztán 93-ban Mátyásföldön, a Ki, mit tud? előválogatón egy szomorú szemet, mert neki se sikerült. Aztán 2000-ben egy forgatáson, aztán már koncerten, buszokban, vetélkedőkben, ahol mindenre tudtad a választ, és minden zenét kitaláltál. Aztán meglepetés vendégként a születésnapomon, ahova eljöttél Tomival zenélni első szóra.

Aztán egy jótékonysági előadáson, ahová eljöttél zenélni első szóra. Aztán az esküvőmön, a születésnapomon. Aztán a Balaton parton, ahol csak hátat látsz az én szemszögemből. Előttem tízezer ember, és én látom a fénynyalábot, az energiát, az energiaáramlást, amiről szerinted a zene szólt.

Aztán látsz még sok mindent. Látod az utolsó koncertet, hol már az energia te magad vagy. Végignézed az egész mozit. Megítéled magad, megítélnek téged. És az Úristen aztán megölel. És amikor megölel, akkor kinyílik egy másik kapu. És mi itt, akik búcsúzunk és sírunk, azok mi vagyunk. Ott meg már napok óta fieszta van. Ünnepelnek, mert vártak téged. Szavazás volt, téged akartak, hogy menjél. És kinyílik a kapu, a paradicsom ajtaja, és eléd szalad két másik druszád, a Kálloy Molnár és a ’Pepe’. És azt mondják, hogy: Gyere, próbáljunk! Te elfogadod a szövegkönyvet, de vigyázol, mert munkamániások. Odébb mész.

Aztán ott áll Tompos Kátya egy nagy vájling pelmenyivel, és azt mondja: Gyere, énekeljünk együtt! Megkóstolod a pelmenyit, aztán Kátya felnevet, mert ott már nem kell enni, ott már nincsen kaja.”

Végül a gyászóló tömeghez is szólt

„És bejönnek a zenésztársak, a régi barátaid, a családtagok, és egy nagy koncert vár. És utána a zenésztársakkal, meg rajongókkal fotózkodás, buli és a végén ott vár majd rád három elefánt. Az egyikre felülsz, s a másik kettő is kísér egy palotához. A palota az a tiéd. A palotában lesz egy szoba, a szobában lesz egy vitrin. A vitrinben lesz egy fuvola. Azt a fuvolát ördögök kovácsolták már negyvennyolc évvel ezelőtt. Tündérek hűtötték le az örök élet vizében, és angyalok a szárnyaikkal polírozták. Az a fuvola a te hangodban szól. És előveszed és játszani fogsz. És ahogy neked lesúgták az angyalok a zenét, úgy lesúgod majd barátaidnak, zenésztársaidnak. Lesúgod a Mirigynek, a Dubának, a Mischellnek. A legjobbat a Tominak, a legeslegjobbakat Balázsnak és Petinek, fiaidnak, és lesúgod testvérednek.

Beledúdolod gyermekeid anyjának fülébe, a kislányod fülébe, szerelmed, Viki fülébe, és amikor már mindenki alszik, édesanyád fülébe.

Azt mondják, hogy az a boldog ember, aki az életben elkövetett rossz tetteit még a saját életében megfizette, és a jókat, amit tett, azt nem ő élvezi, hanem a gyerekei. Péter, ez neked sikerült! Az utat végigfutottad, a hitedet megtartottad. És kedves gyászolók! A halál nem csak az elmúlás, hanem az örök élet kezdete...”