Ma ünnepli születésnapját Magyarország legidősebb színésznője és színésze: 102 és 101 évesek lettek
Lehoczky Zsuzsa, Bodrogi Gyula, Baranyi László ugyan már elmúltak kilencvenévesek, de még náluk is vannak idősebb színészek, akik közül ketten egy év különbséggel ugyan, de egy napon születtek.
A magyar színjátszás nagy alakjai közül többen ma is velünk vannak: olyan művészek, akik évtizedeken át nevettettek meg, ríkattak meg bennünket, felejthetetlen szerepeket formáltak meg színpadon és filmen. Életük nemcsak egyéni sikertörténet, hanem a magyar kultúra egy darabja is.
Különleges apropót ad ennek a kilencven év fölötti összeállításnak, hogy az interneten fellelhető adatok szerint a két legidősebb művész, Somorjai Éva és Szalai Vilmos épp ma, július 24-én ünneplik 102. illetve 101. születésnapjukat.
Nemrég Lehoczky Zsuzsa, a magyar operett és zenés színház egyik legnagyobb ikonja is betöltötte a 90-et. A 90 és a 102 éves művészek közül már kevesen élnek, sajnos e hónap első napján Csernuss Mariann is távozott közülünk, a művésznő 97 évet élt.
A ma is köztünk lévő idős művészek mögött több mint kilenc évtized tapasztalata, rengeteg szerep, taps, találkozás és emlék van. Ők azok, akik bizonyítják: a művészet nem egyszerűen egy szakma, hanem egy életforma.