Dalra fakadt a 90 éves Juhász Árpád! Hallgassa meg!
A „magyar David Atthenbourg”, aki dédnagypapa lett, zongorázni, orgonálni és gitározni is tud.
Hevesi Tamás vendége volt az idős geológus, aki hazai televíziós ismeretterjesztés egyik legnépszerűbb alakja. Juhász Árpád úgy tud kövekről, vulkánokról és egyáltalán a Föld természetéről beszélni, hogy azt is elvarázsolja, akitől addig messze állt a tudomány.
Még mindig dolgozik
Most ugyanilyen lebilincselően mesél az őt manapság foglalkoztató természettudományos kérdésekről, de a gyerekkoráról és a családjáról is. A 90 esztendős világjáró tudós ma is aktív, a TV2-nél vezeti azt a csapatot, amely a siketek és nagyothallók számára a csatorna műsorainak feliratozásáért felel. „Elmúltam 90 éves, lassú vagyok, olyan, mint egy csiga, és ugye szimbolikusan
éti csigákkal versenyzek reggel a kertemben. Valahogy lehagyom őket,
de ilyenkor megfigyeltem, hogy a kis szarvacskájuk végén fájdalmas könnycseppek jelennek meg, és akkor megsajnáltam őket, és hagytam őket nyerni” - ironizál a koráról.
Meglepte Hevesi Tamást
Az énekes-műsorvezető ugyan alaposan felkészült belőle, Juhász Árpád mégis meg tudta őt lepni. Elmondta, hogy imádja a zenét, gitározik, de mint kiderült, valaha zongorázott és orgonált is.
„Elsősorban a zene révén kötődtem a korai gimnáziumi időszakhoz, tudniillik az én osztályfőnököm, Szentkúti Kornél volt, aki az iskolával, a gimnáziummal egybeépített templomnak volt a karnagya és orgonistája. Én nála tanultam zongorázni, nála tanultam orgonálni.”
Ilyen az élet, dédikém
Azt meséli, a tudása mára fájdalmasan megkopott, pedig szívesen játszana együtt az unokájával. „Legkisebb unokám, aki most 20 éves, egy időben tanult zongorázni és egyszer-kétszer odaültem a pianínóhoz, de szörnyű volt... - ismeri el.
A műsorban most nem is ragad hangszert, csak énekel kicsit. Felidéz néhány sort egy régi dalból, amit dédunokája születése juttatott eszébe, amikor Hevesi az élete nagy pillanatairól faggatja. „Hát én úgy gondolom, mindenkor a gyermekeim és az unokáim születése...
Az egy nagy pillanat volt, amikor megtudtam, hogy dédapa lettem.
2025. február 27-én. Te még ilyen dalokra emlékszel vajon? - mosolyog az énekesre és énekli - Ilyen az élet, dédikém...