Spirituális utazása során a halállal is szembenézett Rácz Jenő. A sztárséf őszintén vallott arról, hogy édesapaként egyre többet gondol az elmúlásra, és arra, mit hagy majd maga után.

Sokan úgy gondolnak Rácz Jenőre, mint arra a céltudatos, maximalista séfre, aki már egészen fiatalon meghódította a világot, Michelin-csillagos konyhákban bizonyított, és sosem ismert lehetetlent. Kevesen tudják azonban, hogy a sikerek mögött hosszú belső harc, gyerekkori sebek és rengeteg önmunka húzódik meg. Bár a 35 éves séf már egy ideje úgy érzi, megérkezett, kerek az élete, mégis egyre gyakrabban foglalkoztatja az elmúlás gondolata.

Egyre többet foglalkoztatja a halál gondolata

Rácz Jenő mindössze 17 éves volt, amikor egyedül nekivágott a külföldi életnek. Bár szakmailag minden álma valóra vált, ma már egészen más szemmel néz a sikerre, mint húszévesen. Ebben pedig óriási szerepe volt annak, hogy férj és édesapa lett.

A Konyhafőnök egykori ítésze ma kiegyensúlyozott családi életet él. Feleségével, Rácz-Gyuricza Dórával nyolc éve alkotnak egy párt, kapcsolatukat pedig még szorosabbra fűzte kislányuk, Kamilla érkezése.

„Amióta édesapa vagyok, mindig eszembe jut, hogy minél egészségesebb maradjak és minél később halálozzak el. Édesapaként már az utóbbira is gondol az ember. Felelős vagyok egy életért, szeretnék minél több időt vele tölteni.

Nagyon sokat foglalkoztat mostanában az elmúlás, a halál gondolata. Most léptem abba a korba, amikor fiatalnak már nem igazán mondhatom magamat, lassan középkorú leszek.

Akik fiatalkoromban idősebbek voltak nálam, azok közül már sokan nem is élnek, vagy a velem egykorúak közül sokan betegeskednek, nem jól alakulnak a dolgaik, és nyilván ilyenkor az ember akarva akaratlanul felteszi magának a kérdést, hogy mi van, ha az én életem is hasonlóan alakul” – vallotta be őszintén egy spirituális „utazása” során, a Creator TV Tarot Storyk című műsorban Rácz Jenő, aki szerint ezek a gondolatok nem félelmet, inkább egyfajta belső számvetést indítottak el benne.

Elégedetten szeretne távozni

Az édesapa azt is bevallotta, hogy már nem a következő szakmai csúcs meghódítása foglalkoztatja, hanem az, hogy milyen emberként tekint majd vissza az életére, és milyen emlékeket hagy maga után.

„Azt szeretném, ha nem kudarcként, hanem egy felemelő, magasztos, szép dolognak éljem meg az életemet. Az, hogy bármit is tettem az életben, arra büszke legyek, és úgy tudjak egy nap távozni, hogy elégedett és boldog legyek. Ugyanakkor fel kell tudni dolgozni az elmúlást, az itt és mostban kell élni, pedig ez nem mindig volt része az életemnek.

Sokáig lehajtott fejjel robotoltam és a céljaimra fókuszáltam. Aztán, amikor az ember célba ér, rájön, hogy feleslegesen csinálta az egészet. Ezek a célok ugyanis csak arra valók, hogy kiteljesedjünk. De amikor ez megtörtént, rájöttem, hogy néhány dolgon kívül semmi sem fontos a világon, és amit hajt, az pont nem tartozik közéjük.

Gyerekkori sebek hajtották előre

A beszélgetés azonban nemcsak a jelenről, és jövőről szólt, hanem a múltról is. Az első kihúzott tarotlap – egy kardokkal átszúrt szív – azonnal mély emlékeket idézett fel a séfben.

„Ha nem lenne ott a szívem, amiben már sok kard megfordult, akkor nem lennék itt. Ez biztos – árulta el, majd bevallotta: a gyerekkorában átélt traumák indították el azon az úton, amely végül világhírű séffé tette. – Gyerekkoromban, amikor elhatároztam, hogy ki leszek, még nem tudtam, hová vezet az utam, csak elindultam rajta.

Nagyon sok trauma ért, amelyeknek köszönhetően azt mondtam: felállok ebből, és elmegyek.

Ez az a hajtóerő, ami ugyan egy fájdalomból ered, de ugyanakkor mégiscsak elvitt oda, ahova kellett. Nagyon sok öngyógyítást kellett alkalmaznom, sokat kellett vele foglalkoznom, hogy pozitívan tudjak tekinteni az életemre.”

Sokszor volt magányos

A séf azt sem titkolta, hogy hosszú éveken át szinte minden nehézséggel egyedül kellett megküzdenie. Úgy érzi, ez formálta azzá az emberré, aki ma, de azt is megtanulta, milyen sokat jelent, ha végre van valaki, akire minden helyzetben számíthat.

„Nagyon sok mindenben kellett egyedül helytállnom gyerekként. Igazából minden innen ered.

Sokszor voltam magányos. Az életem java részében egyedül voltam a problémáimmal. Onnantól viszont, hogy a feleségemmel megismerkedtem, ez megváltozott. Egyedül vele alakult ki egy olyan kapcsolatom, ahol őszintén át merem adni magam!