Napi friss

„Ezt nagyon sokszor leverte rajtam” – Kitálalt Psota Irénről a Madách igazgatója

Szirtes Tamás a Madáchban többször rendezte Psota Irént Fotocentral / Tóth Beáta
Szirtes Tamás a Madáchban többször rendezte Psota Irént

Psota Irén és Szirtes Tamás több mint három évtizeden át dolgozott együtt a Madách Színházban. A direktor sok-sok év után is félt a színésznőtől. Nem csoda, volt hogy Psota elővette a rendezőt.

Szirtes Tamás harmincöt éven át dolgozott Psota Irénnel. Hogy hogyan kezdődött a kapcsolatuk? „Kezdő rendező voltam, Irén a Madách Színház ünnepelt sztárja, én pedig félve és csodálva próbáltam meg közeledni hozzá, mert éreztem, hogy egy színpadra termett, páratlan zsenivel van dolgom...” – idézte fel a Storynak Szirtes Tamás, hogyan ismerték meg egymást Psota Irénnel.

Psota Irén és Szirtes Tamás kapcsolata

A félelem később sem múlt el Szirtes Tamásból, ennek ellenére nagyon kereste a lehetőséget, mikor tud vele együtt dolgozni.

Szirtes Tamás fiatal rendezőként találkozott először Psotával Story / Archív
Szirtes Tamás fiatal rendezőként találkozott először Psotával

„Az egyik első és rendkívül sikeres közös munkánk Szép Ernő Vőlegény című darabjában volt. Én rendeztem, ő pedig Haumann Péter oldalán a mamát játszotta. Ennek az adta a pikantériáját, hogy a darabban, a Vőlegényben van egy fiatal, szerelmes lány szerep is. Irén húsz évvel azelőtt még ezt a szerelmes lányt játszotta, és addigra érett bele a mama karakterébe. Ezt nagyon sokszor leverte rajtam.

’Hajdan én voltam a gyönyörű, fiatal lány, maga meg ilyen szerepeket oszt rám!’ – mondta.

De meg kell mondanom, hogy valójában imádta, mert a karakterérzéke valami egészen páratlan volt. Ettől kezdve évtizedeken át dolgozhattam vele.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál! Story / Archív
A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!