„Sajnálom, hogy Gábor nehezen fogadja el, de ettől még a döntésem végleges” – Boráros Gábor exe megszólalt a szakításról
Boráros Gábor nehezen lép túl a kapcsolatán, volt barátnője pedig leszögezte, végleges a szakítás.
Újabb veszteség érte Boráros Gábort: szakítottak párjával, Dórával. A fogtechnikusként dolgozó nő most tiszta vizet öntött a pohárba: elárulta, hogy ki mondta ki végül a kapcsolat végét.
„Ilyen kínzó és nem múló fájdalom még eddig nem ért soha”
Az MMA-harcos Boráros Gábor élete talán legnehezebb időszakát éli. Januárban autóbalesetben elhunyt volt párja, Jákli Mónika. Közös kislányuk, az alig négyéves Zora így hozzá került, az egyedülálló szülőség nehézségei mellett most pedig egy szakítással is meg kell birkóznia.
A nehéz pillanatokban, úgy tűnt, a sportoló a párjára támaszkodik, aki elmondásuk szerint remekül kijött a félárván maradt kislánnyal is.
Két éve tartó kapcsolatuk azonban hullámzó volt, a napokban pedig eltűntek a közös fotóik is, ami a mai világban általában egyet jelent a szakítással. Ezt támasztja alá az is, hogy Boráros Gábor tőle szokatlanul érzelmes sorokat tett közzé.
Igen, nagyon jól látjátok, HIÁNYZIK, de még mennyire. Sok veszteség ért már eddig, de egyik sem hatott olyan mélyen, mint ez most.
Hihetetlen, hogy akinek minden szempontból az életed odaadod, és annak jövőjét is egyúttal rá alapozod, olyan közel engeded, amilyen közelre még soha senkit az életben. Akinek az érdekében annyi mindenen átmész, csak hogy vele lehess. Akiért bármit elviselsz, mert annyira szereted. Akiben megtalálod azt, amit már nem remélted, hogy megleled valakiben, és mégis. Amikor már nem gondoltad volna, hogy megtalál a szerelem. Valószínűleg ezeknek köszönhető az is, hogy ilyen mély csalódás, ilyen kínzó és nem múló fájdalom még eddig nem ért soha” – fogalmazott közösségi oldalán a marcona sportoló.
Boráros Gábor exe is megszólalt
A történtek után Dóra is megtörte a csendet: közösségi oldalán megosztott közleményében leszögezte: valóban nem alkotnak már egy párt, ezt a döntést pedig ő hozta meg, mint írta, „nyomós okai” voltak arra, hogy így határozzon, ám hozzátette: ez csak kettejükre tartozik.
„Sajnálom, hogy Gábor nehezen fogadja el, de ettől még a döntésem végleges” – tökélte el, majd kiemelte, a fejleményeknek semmi köze Gábor kislányához.
„A szakításnak semmi köze a Kislányhoz, és nem ijedtem meg a felelősségtől sem. Őt nagyon megszerettem, és szívből kívánom neki a legjobbakat” – üzente meg a négyéves csöppség kapcsán.
Ráhívták a gyámügyet
Boráros Gábornak eközben a rosszakaróival is meg kell küzdenie, nyár elején arról számolt be, hogy rövid időn belül másodszor hívta ki rá valaki a gyámügyet.
„Mindenki megnyugtatására: a gyermekfelügyelet második látogatása ma délután megtörtént. Több mint rendben találtak mindent, sőt. Itt voltak személyesen, látták itthon Zora viselkedését, bőven túl is teljesítettük az elvárásokat. Nem is tudom, mire számítottak egyesek… Rohadtul örülnék, ha a továbbiakban nem zaklatnának minket hasonlókkal, és nem zavarnák meg az ilyen látogatások Zora otthoni nyugalmát. Nem hiszem, hogy ez használ a kicsinek. Nem tudom, hogy erre gondolt-e az, aki jelentett. Valószínűleg nézi ezt a videót, szóval köszönjük, ezt is letudtuk, de a jövőben kíméljetek meg ettől a hülyeségtől” – háborgott akkor.