Napi friss

Szilágyi Tiborról meglepő történet került elő halála után

Szilágyi Tibor 83 éves korában hunyt el Fotocentral / Olajos Piroska
Szilágyi Tibor 83 éves korában hunyt el

Szilágyi Tibor tele volt megannyi vicces történettel, ezért valószínűleg ő sem bánná, ha megtudná: halála után egy ilyennel emlékeznek meg róla. Egy alkalommal arról is mesélt, hogy esett meg vele, hogy a besorozásánál pőrén szavalt.

A Lehetetlen!? a régimódi történetmesélés hagyományait elevenítette föl a Radnóti Színházban, s egyik alkalommal, egész pontosan 1994-ben Szilágyi Tibor volt Vámos Miklós vendége, aki elmesélte többek között sorozásának felejthetetlen történetét.

Katonai szakképzettsége is színész

Budai lakosként a színésznek a 12. kerületi parancsnokságra kellett mennie, ahol megannyi egyetemistával együtt, egy több órás fejtágításon és orvosi vizsgálaton kellett részt vennie. "Olyan 2-300 egyetemista állt anyaszült meztelenül egy asztalnál ülő bizottság előtt. Mindenki meztelen volt a teremben, csak ezek a tisztek nem. Nem tudom, mi volt ebben az orvosi vizsgálat, még a fogamat se nézték meg" - kezdte a színész, akiről hamar kiderült hogy a színész, így a bizottság közölte, hogy szavaljon valamit. Szilágyi Arany János Vörös rébék című balladáját választotta,

"Gondoltam, a legideálisabb helyzet: a közönség is meztelen, én is meztelen. (Akkor ez a nudi még nem nagyon ment, csak ilyen helyzetben. Tehát tiltott szerencsejátéknak minősült.) Szóval, Arany János Vörös rébék... Mire egyre nagyobb röhögés támadt a teremben. A Vörös Rébék emlegetésekor nyíltszínű tapsok törtek ki, mire ránéztem a középen ülő parancsnokló tisztre: göndör, vörös haja volt...

Azt mondta: "Na színész, elég!" - meséli viccesen, majd elárulja, a papírjára azt írták, mindennemű fegyveres szolgálatra alkalmas. "Ha hiszik, ha nem, be van írva a katonakönyvembe, hogy a katonai szakképzettsége: színész. 13967-es sorszámmal színész vagyok!"

Szilágyi Tibor néhány napja hunyt el, a videó pedig most ennek kapcsán került fel ismét a Facebookra.

"A színház és a színészet nekem örök szerelem"

A Kossuth-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja korábban elárulta, sosem volt álomszerepe. "Sosem akartam magamra szerepet osztani, nincs is álomszerepem. Ebben is nagyon szerencsés vagyok, hiszen sok remek és hatalmas szerepet játszhattam, amik közül számos találkozott a közönség és a kritikusok tetszésével is. Ezt is egy csodaként fogom fel, Schiller Don Carlosának Fülöp királyát például több mint százszor játszottam."

Szilágyi Tibor 83 éves korában halt meg. A szomorú írről a művész felesége tájékoztatta az MTI-t.

Szilágyi Tibor és felesége, Anna 35 évig éltek boldog házasságban Fotocentral / Nagy Zoltán
Szilágyi Tibor és felesége, Anna 35 évig éltek boldog házasságban

A közlés szerint pedig Szilágyi Tibor családja körében, békében hunyt el július 2-án, csütörtökön. Utolsó nyilatkozatai egyike tavalyról van, azt mondta:

„A színház és a színészet nekem egy örök szerelem. Mai napig a lelkemben őrzöm a sok szép odaköthető emléket."