Napi friss

Anettka visszatért! Járai Kírának köszönhetjük

Anettka szerepében Járai Kíra Fotocentral / Archív
Anettka szerepében Járai Kíra

A gátlástalan tanárnő éveken át uralta Budapest TV képernyőjét. Kihívó öltözködése, közönséges viselkedése ugyan a nézők többségét megbotránkoztatta, mégis sok százezren nézték a műsorait. És keseregtek 2008-ban, amikor Anettka úgy döntött, többé nem szerepel. Ha most bekapcsolják a tévét, lehet, hogy újra beköltözik a nappalijukba...

Csókolom, csókolom! − köszönt be Anettka a Budapest TV-ben, ahol lenge öltözékben, szenvtelen arccal vezette a műsorait.

Hová tűnt Anettka?

Az eredetileg orosz–történelem szakos tanár igazi provokatőr volt a rendszerváltás utáni magyar televíziós világban, és még ma is fürdőzhetne a népszerűségben, ha 2008-ban, férje halála után vissza nem vonul.

Döntése annyira komoly volt, hogy évekig azt sem lehetett tudni, hol él, mivel foglalkozik. Aztán persze kiderült, hogy visszament tanítani, később tévéreklámok szervezésével és forgatásával kereste a kenyerét, de továbbra is kerülte a reflektorfényt.

Egykori nézői azonban hiányolták, jobb híján régi műsorait nézték rongyosra az interneten. Három éve aztán, Anettka 50. születésnapja alkalmából a Blikk megpróbálta megkeresni.

Beszélni ugyan nem tudtak vele, de kiderítették, hogy újra Budapesten él, férjhez ment, és 48 évesen édesanya lett.

Két éve derült ki, hogy Anettka anyuka lett Fotocentral / Archív
Két éve derült ki, hogy Anettka anyuka lett

Közkívánatra: Kíra megidézi

Visszavonulása óta már 18 év telt el, mégsem felejtették el az emberek. Ékes bizonyítéka az Anettka-kultusz létezésének Járai Kíra friss posztja is.

A neves dramaturg – aki mellesleg maga sem szeret beállni a sorba – kihívó dominajelmezben, Anettkára sminkelve reklámozza a Birodalom című RTL-es sorozatot.

A Birodalom című RTL-es sorozat a 90-es évek felnőttfilmes világáról szól Fotocentral / RTL
A Birodalom című RTL-es sorozat a 90-es évek felnőttfilmes világáról szól

„Annyiszor hasonlítottak hozzá kedves kommentelők... hogy a kedvükért néhány képkocka erejéig valósággá vált – írja Kíra. – Imádom, hogy az élet micsoda kalandokat hoz, jó buli volt. Holnap este látható a Birodalom utolsó epizódja és benne... Na vajon kit játszom?”

És vajon kitől érkezett az első dicsérő komment? Persze hogy a szerelmétől, Járai Mátétól. Büszke vagyok Rád, Disznócska! Szuper, hogy ezt bevállaltad!!!” – írta a színész, akit sok-sok lelkes rajongó követett.