Anyagi helyzetéről vallott a Tankcsapda exgitárosa: „Lassan kezdem felélni a tartalékaimat”
Egy évvel ezelőtt jött a nagy bejelentés: Sidlovics Gábor Sidi otthagyja a Tankcsapdát. A gitáros azóta új bandát alapított, ám a koncertekre még várni kell.
Egy évvel ezelőtt érkezett a magyar rockzenei életet sokkoló híre: feloszlik a Tankcsapda, legalábbis abban a formában, amiben az elmúlt tizenkét évben zúzott. A banda gitárosa, Sidlovics Gábor Sidi úgy döntött, továbbáll. A miértekről akkor nem sokat beszéltek, és az utolsó nagy koncert után mindannyian továbbléptek. A Tankcsapda Vörös Attilával folytatja, Sidi pedig saját zenekart alapított, most pedig elárulta, mennyire jövedelmező ez…
Saját bandát alapított Sidi
Sidi előtt kinyílt a világ a Tankcsapdából való kiválása óta: szerepelt például a Sztárboxban, a sport pedig azóta is az élete része maradt. Közben pedig új zenekart is verbuvált, Siddhi néven, aminek ő a frontembere, énekese, a basszusgitáros Steklács Miklós lett, a doboknál pedig Horváth Márk ül.
Az első klipjük már meg is jelent, a koncertezésre azonban még várni kell, Sidi ugyanis szeretne tökéletes élményt nyújtani, ehhez pedig sok idő és felkészülés kell.
Felmerül a kérdés, mennyire nyereséges így az új szerelemprojekt, s hogy miből él most Sidi?
„Jövőre már lehet, hogy szponzort keresek...”
„Volt még egy kis félretett pénzem” – vallott az anyagiakról a Retro Rádióban, Abaházi Csaba műsorában. – Magyarországon úgy működik a rendszer, hogy vannak jogdíjak, éves szinten jönnek-mennek ezek.
De nem fogok hazudni: lassan kezdem felélni a tartalékaimat.
Tavaly a műsorokban szerzett pénz még azért kitart valameddig. De nem kezdtem bele új vállalkozásba, nem akartam nekiállni, hogy nyitok például egy dohányboltot vagy ilyesmi, mert ezeket az energiákat szeretném a zenekarra fordítani.”
Ez persze 19-re lapot húzás. De ha már ugrottam egy nagyot a semmibe tavaly, akkor az tényleg legyen nagy ugrás. Szóval egyelőre elvagyok a tartalékaimból, de jövőre már lehet, hogy szponzort keresek...
– nevetett.
Az új élethelyzetet egyébként nagyon élvezni, mint mondja: „Elégedett vagyok, jó úton vagyok. Persze rengeteg a 'mi lett volna ha', ez a kétely volt és lesz mindig. De én azt mondom: a jelenre koncentráljunk.”