Napi friss

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán elárulták, mi miatt találkoznak egyre többet

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán közösen lépnek fel a válásuk óta először Fotocentral / Nagy Zoltán
Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán közösen lépnek fel a válásuk óta először

Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán számára is teljesen érthetetlen, de a kapcsolatuk alakulásában nagy szerepet kap egy bizonyos rajongás. El is mondták, mi az.

Gőzerővel készül Bereczki Zoltán az 50. születésnapja apropóján tartott hétvégi koncertre. Sőt nem egyedül áll majd színpadra, hanem ott lesz mellette volt felesége, Szinetár Dóra is. A Fókusz kamerái előtt elárulták, hogy az egykori közös munkájuk egyfajta kerete, lezárása lesz ez a koncert. A válásuk óta ugyanis nem álltak együtt színpadra, és nem is nyilatkoztak együtt. 13 év telt el azóta, de gyakorlatilag pontosan ugyanott folytatták együtt a színpadon, mint annak idején.

„Könnyes lett Anya szeme”

Hatalmas szerelem volt az övék, és a színésznő azt is bevallotta, hogy bármilyen nehézségük akadt a kapcsolatuk során, a színpadon ezek mit sem számítottak. Azért így is akadtak kétségei afelől, hogy most is jól működnek-e együtt a színpadon. Azt is elmesélték, hogyan került sor a felkérésre.

„A tavalyi szülinapján elmentünk felköszönteni, és ennek kapcsán mondta, hogy ha már itt vagyunk, akkor feltenné ezt a kérdést. Erre nem is lehetett nemet mondani” – mesélte Szinetár Dóra, mire egykori férje cinkos nevetéssel reagált.

Én pont úgy izgultam, mint ő, hogy vajon mit fog mondani a felkérésre. Ha nemet mond, az nyilván rosszulesik az embernek. Zorka ott ült kettőnk között, és amit én nem vettem észre, azt elmondta, hogy ’azért Anyának könnyes lett ám a szeme.’ Szerintem jólesett neki, nem is annyira a felkérés, hanem, hogy elárasztottak mind a kettőnket az emlékek

– tette hozzá Bereczki Zoltán, aki lányos zavarába gyorsan el is terelte a dolgot annyival, hogy vízzel kínálta a vendégeket.

Nem volt minden habos-babos

Egyikük sem titkolta, hogy az elmúlt 13 évben nem volt mindig minden helyzet könnyű a számukra. Természetesen örökre összeköti őket a közös gyermekük, még akkor is, ha Zorka lassan felnőtt nő.

„Szerintem ez sosem úgy szokott működni, hogy békésen hátba veregetik egymást, és onnantól kezdve mosolyogva élik az életüket. Aztán mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mi minden tud történni, milyen amplitúdók lehetnek” – mesélte a színésznő.

Hozzátette, közös színpadi életükből kimaradt a nagy lezárás. Azonban erre most alkalom nyílik.

Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra a Rebecca – A Manderley-ház asszonya című musicalben, a Budapesti Operettszínházban 2010-ben Fotocentral / Szabó Lilla
Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra a Rebecca – A Manderley-ház asszonya című musicalben, a Budapesti Operettszínházban 2010-ben

Azon gondolkodtam, hogy a mai énem miként tud majd létezni ebben a dologban. Elkezdtük csinálni, és akkor rájöttem, hogy nincs mai énem, hanem az van, amit akkor csináltunk és úgy van, ahogy akkor csináltuk. Szóval ezt a részét ott folytatjuk, ahol akkor abbahagytuk

– vallotta be Szinetár Dóra.

Egymásra kattantak a gyerekeik

Mind Zolinak, mind Dórának született még gyermeke következő kapcsolataikból. És ez igen fontos szerepet játszik a jelenükben.

Zolinak van egy tündéri kicsi lánya, nekem egy nagyon édes kicsi fiam, és ők, valami számunkra is időnként érthetetlen okból kifolyólag, teljesen egymásra kattantak. Tulajdonképpen mi néha azért szoktunk találkozni. Például azért voltak utoljára nálunk, mert az én kisfiamnak a születésnapjára el kellett Zolit és a teljes családját hívni. Ezek nagyon fura dolgok, hogy a Jóisten hogyan rendezi az életet

– mesélte Makranczi Benjámin és Bereczki Flóra különleges kapcsolatáról a színésznő.