Vitray Tamás és felesége szülők lettek: fotón a kis Dezső
Ki gondolta volna? A 93 éves televíziós legenda ismét meglepte a rajongókat: Vitray Tamás nemcsak negyedszer nősült, de feleségével közösen a „szülői” szerepbe is lépett. A család legifjabb tagja pedig már most hatalmas sztár!
Újabb taggal bővült a Vitray família, méghozzá nem is akárhogyan. A 2024-ben negyedszer is megnősült, 93 éves televíziós legenda és felesége, Vitray-Ivens Éva úgy döntöttek, szülői örömök elé néznek – igaz, egy kicsit rendhagyó módon. Egy apró, vörös kis jövevényt vettek a szárnyaik alá, aki azóta teljesen elrabolta a szívüket.
Vitray Tamás az elmúlt években többször is alaposan meglepte a közvéleményt. Előbb 2019-ben, amikor lezárta 32 évig tartó házasságát Kállay Borival, majd 2024 februárjában, amikor 91 évesen ismét kimondta a boldogító igent.
Sokan akkor is felkapták a fejüket, de az igazi fordulat csak ezután következett: a legendás tévés és 36 évvel fiatalabb felesége ma már „szülőknek” mondhatják magukat.
Szomszédokból házastársak
A szerelmük története akár egy romantikus film forgatókönyve is lehetne. Tamás évekkel korábban felfigyelt Évára, amikor egy fellépésen hallotta énekelni, de igazán akkor sodorta őket össze az élet, amikor hét évvel ezelőtt egymás szomszédai lettek Óbudán.
„Egyszer meglátott a kertben, és csak ennyit mondott: ’Tamás, maga mit keres itt? Hogy került ide?’ Itt lakom, válaszoltam, egyedül élek, egy házzal odébb. Ezután valahányszor találkoztunk, hosszan beszélgettünk. Így kezdődött…” – idézte fel korábban a kezdeteket a tévés legenda.
A barátságból hamar szerelem lett, a szerelemből pedig házasság. „A válásom után mondogattam, hogy bizony én már egyedül élem az életemet. És komolyan is gondoltam. Nem hittem, hogy az én koromban még lehet újrakezdeni. (…) Amúgy a korommal tisztában vagyok, azt is tudom, előbb-utóbb Évának vigyáznia kell majd rám, vagyis ebben a párkapcsolatban ő vállalja a nagyobb terhet. Tudjuk, merrefele haladunk, és nagyon boldogok vagyunk. Éva nagyszerű asszony, nemcsak mint feleség, hanem mint munkatárs is. Csakazértis! műsoraimban kiváló gyártásvezetőként vesz részt.”
Babalátogatóban Vitray Dezsőnél
Bár mindketten hoztak már gyerekeket a kapcsolatba – sőt a televíziós büszke nagypapa és dédnagypapa is –, úgy tűnik, még mindig van bennük bőven szeretet, amit megoszthatnak. És hogy ki lett a család legfiatalabb tagja? Egy tündéri vörös cica, Dezső!
A kis jövevényt közel egy éve fogadták örökbe, amikor még alig volt nagyobb egy tenyérnél. Azóta igazi „tinivé” cseperedett, és bár jelenleg még egy alapítvány gondozásában él, „szülei” rendszeresen látogatják. Nemrég az alapítvány is megható sorokkal számolt be a találkozásról.
Nagy napja volt tegnap Dezsőkénknek. Meglátogatta őt apukája és anyukája, Vitray Tamás és kedves felesége, Éva, akik közel egy éve megmentették az akkor még tenyérnyi cicafit.
Sokan persze rögtön fel is tették a kérdést: miért nem viszik haza a cicát? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: „Mert nem tudják” – érkezett a tömör reakció az alapítvány részéről.
Akárhogy is, egy biztos: Vitray Tamás életében még mindig történnek meglepetések – és úgy tűnik, a szeretetnek tényleg nincs korhatára.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu