Napi friss

KVÍZ: 7 egyszerűnek tűnő kérdés A miniszter félrelép című filmről, te mennyire tudod a választ?

Szédületes belegondolni, hogy jövőre lesz 30 éve, hogy bemutatták A miniszter félrelép című filmet. A magyar vígjáték sikere pedig azóta töretlen.

A miniszter félrelép sok-sok éven át a legsikeresebb magyar mozifilmnek számított. Nem véletlen, hogy ekkorát szólt: az akkor már hollywoodi nagyágyúnak számító Andy Vajna volt a producere, Kern András és Koltai Róbert pedig nemcsak főszereplői, de rendezői is voltak a produkciónak. A vígjátékban rajtuk kívül még olyan színészek vállaltak szerepet mint Gáspár Sándor, Reviczky Gábor, Udvaros Dorottya, Hernádi Judit és Kállai Ferenc. Továbbá olyan, akkor még kezdő színészek köszönhettek neki országos ismertséges mint Dobó Kata és Kamarás Iván.

A miniszter félrelép: Andy Vajna azonnal beleszeretett

Kern András így emlékezett a kezdetekre: „Megláttam Andy Vajnát az Iparművészeti Múzeumban, ahol a magyar és külföldi filmeseknek volt találkozója. Távolról ismertem őt, korábban Los Angeles-ben találkoztunk egy filmfesztiválon. Odamentem hozzá, és megkérdeztem: ’Te szeretsz színházba járni?’ Azt felelte: igen. Mondtam neki, hogy akkor másnap este jöjjön el, és nézze meg A miniszter félrelép című angol vígjátékot az előadásunkban.

Miután megnézte, odajött hozzánk, és azt mondta, csináljunk ebből filmet. Még aznap éjjel megszerezte a jogokat, és két nappal később elkezdtük filmre írni a darabot”

– idézte fel a Storynak Kern András A miniszter félrelép 25 éves évfordulóján. Alkotótársa, Koltai Róbert is sok érdekességet mesélt annak idején a moziról. „Emlékszem, a forgatások úgy zajlottak, hogy nem volt szabad hangot kiadnia a stábnak. Még a legviccesebb jelenetek rögzítésekor se nevethettünk a műteremben.”

De hogy miért, az az alábbi kvízből kiderül:

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska, Schumy Csaba/fotocentral.hu; Archív, Getty Images

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!