Napi friss

Horváth Tamás felesége, Péterfi Andrea: „Még két műtét vár rám”

Lassan, de biztosan halad a teljes gyógyulás felé Péterfi Andrea. Horváth Tamás felesége még januárban szenvedett súlyos balesetet, és még nincs vége a megpróbáltatásainak.

Január közepén a Maldív-szigeteken, paradicsomi környezetben érte baleset Horváth Tamás feleségét: Péterfi Andrea a vizes papucsában megcsúszott, és olyan szerencsétlenül esett, hogy két helyen is eltört a lába. Amikor A Nagy Duett élő műsora előtt beszélgettünk vele a TV2 stúdiójában, Rubint Réka is odajött hozzá. Elnézést kért, hogy megszakította az interjút, de gyorsan meg akarta kérdezni Andit, hogyan van. Ő pedig mosolyogva biztosította Rékát is arról, hogy gyógyul.

Még két műtét biztosan vár Péterfi Andira

Merthogy Andi az utolsó adásokra már elkísérte ítész férjét, Horváth Tomit. „Szerencsére az autóba már be tudok szállni, mert az egyik lábamra teljesen rá tudok állni, a másikra meg Tomi segítségével. Aztán kocsiból kifele becsusszanok a kerekesszékbe” – mutatja a kétkerekű járművet, az elmúlt epizódokat is ebből az alkalmatosságból nézte végig. Nem ült külön a nézőktől, hanem köztük, egy volt a sok rajongó közül.

„A gyógytornásszal most már a mankózást is elkezdtük gyakorolni, úgyhogy szépen haladok – meséli Andi, de hozzátette, két alkalommal még biztosan kés alá kell feküdnie.

Amikor hazaérkeztünk az Indiai-óceánról, megműtöttek. Egy hosszú szeget helyeztek be a térdemtől egészen a bokámig, amelyet öt csavar rögzít. Ezeket kell még eltávolítani, emiatt két műtét vár még rám.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

A Story Receptek és Rejtvény különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!