Így négy év után Rubint Réka részletesen elmesélte a kálváriáját, aminek még mindig nincsen vége. „Tudom, hogy az emberek aggódnak, tudom, hogy az emberek féltenek, találgatnak, viszont én vagyok annyira őszinte, és most már elég erős is ahhoz, hogy el tudjam mondani azt, hogy az elmúlt lassan négy évben min mentem keresztül” – kezdte a könnyeit törölgetve az édesanya. Minden a köhögéssel kezdődött, ami egy idő után annyira súlyossá vált, hogy Réka kénytelen volt komolyabban kivizsgáltatni magát. Igazából ekkor derült fény arra, hogy mekkora is a baj valójában. „Hétfőn elmentem az orvoshoz, szerdán visszahívtak, mert azt mondta a doktor úr, hogy hát ezen a mellkas CT-n valami nem oké.”
A legrosszabb rémálma vált valóra
Pár napra rá derült ki, hogy daganata van, de ekkor még nem tudták, jóindulatú-e vagy sem. „Az altatásból arra ébredtem, hogy ez sajnos egy rosszindulatú daganat… – mondta Réka, hozzátéve, hogy szinte azonnal megkezdődtek a kezelései. És a gyógyszernek hála alig fél év alatt az elváltozás szinte a felére csökkent.
Ezután kezdődhetett a sugárkezelés, ami viszont elképesztő fájdalmakkal járt. „Annyit azért el kell mondanom, hogy a húsz sugár után a nyelőcsövem olyan állapotba került, hogy azt hittem, hogyha lenyelem a vizet – tehát nem üdítőt, nem tejet, nem levest, nem pörköltet –, bepisilek a fájdalomtól. Ugyanis teljesen szétégett ott mindent. És akkor azt mondta a doktor úr, hogy ezt nem lehet folytatni tovább, mert ha folytatjuk, akkor óriási a kockázata annak, hogy kilyukad a nyelőcsőve.” Ekkor azonban még csak húsz sugarat kapott a tervezett harmincháromból, így leálltak a kezeléssel. – És én akkor ott tizenkilencre húztam lapot… Azt mondtam, hogyha ki kell lyukadnia a nyelőcsövemnek, akkor kilyukad, de hogy hittem abban, hogy a Jóisten segíteni fog.”
„Eggyé kellett válnom a parókával”
A teljes gyógyulásig még hosszú az út, de Réka kellően erősnek érzi magát ahhoz, hogy végigcsinálja. És ma már úgy érzi, tud és akar is erről beszélni, mi több, meri vállalni magát kopaszon, paróka nélkül. A beszélgetés egy adott pontján meg is vált a műhajától. „Nem szabad a félelmeink rabjának lenni. Nem szabad nemet nyomni magunkra. Azért nem vágattam le teljesen kopaszra az elejétől kezdve, amikor hullani kezdett, mert így tök jól hozzá lehetett szokni ahhoz, hogy nincs hajam. Tehát szépen sorra hullott ki… Ezt így el kellett engedni szó szerint, meg lelkileg is. Na, de megszerettem magam kopaszon! Egész jó kis fejem van. Eggyé kellett válnom a parókával.”
Kiemelt kép és fotó: Schumy Csaba
