Relight My Fire – énekelte Liptai Claudia és Tilla a produkció intrójaként, majd a kötelező körök után következett Barnai Judie és mentora Curtis kettőse, akik Cserháti Zsuzsa és Horváth Charlie örökzöldjét, a Száguldás, Porsche, szerelem című slágert adták elő, vad rockerként, vérszomja vikingnek öltözve. A zsűri nagyvonalúan elsiklott afelett, hogy nem sok hangot találtak el, viszont dicsérték őket, milyen energikusan indították el az estét.

Az őket követő Gáspár Bea és Peter Srámek a múlt század 30-as éveiből érkezett párnak öltözve énekelte a Korda-Balázs házaspár egyik slágerét, a Találd ki gyorsan a gondolatom cíművel szálltak versenybe, amit a zsűri meglehetősen vérszegénynek talált.

A zsűri Gesztesi Panka és Kovács Áron Rihanna-feldolgozását sem értékelte sokkal magasabbra, bár, Stohl András megdicsérte Áron énekhangját, Gesztesi Pankánál pedig értékelte, hogy sérült bokaszalaggal tolta végig a produkciót.

Vastag Csaba és Domján Evelin produkcióján hárman is látványosan elérzékenyültek a zsűriben. Nem csoda, hiszen Kovács Kati Úgy szeretném meghálálni örökzöldjét adták elő.

Ifj. Schobert Norbi és Lengyel Johanna műsorszáma hangulatosra sikeredett. Külön kiemelnénk, hogy a vérprofi énekesnő mellett az ifjabb Schobert-fiú is kifejezetten jól énekelt.


Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




