Épp akkor utaztak a Mentawai-szigetekre, amikor itthon beköszöntött a kemény tél, és leesett az első nagyobb hó
„Fantasztikus élmény lehetett a befagyott tavakon korcsolyázni, vagy hallgatni, ahogy ropog a hó az ember talpa alatt, egy napra szívesen hazateleportáltunk volna. De nem tagadom, nagyon élveztük a napsütést, az óceánt és a meleget”
– kezdi mosolyogva Bódi Sylvi.
Együtt akartak elbújni a világ elől
Mivel nagyon sűrű hónapok álltak mögöttük – a párja diótermesztéssel foglalkozik, tehát ősz elejétől egészen az ünnepekig nem volt megállása –, kíváncsiak voltunk, mennyire hamar sikerült átállniuk „pihenő üzemmódra”. „Szinte azonnal. Nekem abban a pillanatban, amikor felültünk az Indonéziába tartó gépre…
Különben ez régen is így volt, amikor még nagyon benne voltam a média világában. Itthon én voltam a Bódi Sylvi, aki mindig szépen ki van sminkelve, és magas sarkúban jár, de amint felszállt a repülő, már láttam magam mezítláb a homokban, a hónom alatt egy szörfdeszkával
– mondja vidáman.
– Persze Laci is hamar el tudta engedni magát, és felvenni az új ritmust. Pár napot Balin töltöttünk, átvettük az új deszkámat. Szuper volt ott lenni egy kicsit, de tele van emberrel, rettentően pezseg az egész, hatalmas a nyüzsgés, és mi ennél most nagyobb csendre vágytunk. Ezért gyorsan tovább is álltunk.”
A hullámokhoz igazodtak
A nyaralásuk közel kilencven százalékát egy aprócska szigeten töltötték. „Méghozzá egy olyan szigeten, ahol még közvilágítás sincs – újságolja. – És mint ahogy a mindennapi életünknek is van egy rutinja, kint is kialakítottunk egyet.
Mivel korán feküdtünk, így a nappal együtt keltünk. Igazából a hullámokhoz igazítottunk az egész napunkat. Előző este néztük az előrejelzéseket, mely irányból fog fújni a szél, milyen erősségű lesz. Figyeltük az apály és a dagály váltakozását. És reggel első dolgunk volt kimenni a kertbe, ahonnan ráláttunk az óceánra. Miközben hallgattuk a morajlását, tornáztunk egyet.
Aztán megreggeliztünk, felpattantunk a robogóra, és elindultunk hullámokra vadászni. Dombokon és völgyeken mentünk keresztül, mindenütt pálmafák vettek körül. Én meg csak néztem a párom, ahogy haladt előttem a robogóra felszerelt szörfdeszkájával… Olyan jó volt látni, ahogy napról napra egyre barnább lett a bőre. És minden alkalommal mélyen beleszippantottam a trópusi növények illatával keveredett páradús dzsungellevegőbe, és hangosan hálát adtam mindazért, hogy ez megadatik nekünk.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Imádtuk minden percét”
Arra a kérdésre, hogy Laci ügyesen szörfözik-e, Sylvi rögtön rávágja: „Nagyon is!”, és közben hallatszik a hangjából, mennyire büszke rá emiatt. „Kellő rutinja van már hozzá, hogy igazán tudja élvezni. Érti, hogy együtt kell mozognia az óceánnal, és hogy bár ez hatalmas jelenlétet, koncentrációt és tudást igényel, muszáj lelazulnia” – magyarázza.
„Nagyjából három órát szörföztünk reggelenként, ami különben roppant fárasztó… Tehát utána mindig jólesett a pihenés. Amikor hazaértünk, Laci felnyitott két kókuszdiót – tele volt vele a hűtőszekrényünk –, ez egyfajta ceremóniánkká vált. A friss kókusz leve a legjobb izotóniás ital. Ezt követően pedig azt csináltuk, amihez épp kedvünk akadt. Olvastunk, elmentünk a piacra gyümölcsökért és friss halért, vagy megebédeltünk.
Délutánonként legtöbbször ismét deszkára álltunk. Majd naplementekor lenyújtottunk a parton, később pedig megvacsoráztunk, játszottunk. Ha pedig esős idő volt, akkor egész nap maradtunk a házban, ejtőztünk vagy épp dolgoztunk. Egy biztos, imádtuk minden percét. Ez volt életünk legjobb nyaralása!”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Archív
