Címlapsztori

Ő Bódi Sylvi új párja: „Egy éve szeretjük egymást Lacival”

Bódi Sylvit hosszú évek óta nem láthattuk férfi oldalán, no nem azért, mert nem volt párkapcsolata, egyszerűen nem tartotta időszerűnek, hogy a nagy nyilvánosság is tudomást szerezzen róla.

Bódi Sylvi és párja, Nemcsák László megismerkedése is filmszerű, ugyanis a biopiacon találkoztak. „Ez abban az időszakban volt, amikor nem tudtam magamnak mindent megtermelni, így kimentem vásárolni. Laci pedig éppen ott árulta a diójukat. A családjával évtizedek óta diótermesztéssel foglalkoznak” – meséli a Storynak az egykori szépségkirálynő.

„Laci nem tudta, ki vagyok”

Sylvi szerint az egészben az volt a legviccesebb, hogy Lacinak fogalma sem volt arról, ki ő. „Ott álltam, azt ecseteltem, hogy már húsz évet lehúztam a médiában, ahol nincsenek ilyesfajta mély emberi beszélgetések, ahhoz túl felszínes világ, és akkor láttam rajta egy kis zavart… De igazából végig sejtettem, nem tudja, ki vagyok. Közben meg mások felismertek, és jöttek oda, hogy ebben vagy abban a műsorban mennyire szurkoltak nekem, meg hogy látták a Balin készült képeimet. Laci értetlenül állt ebben a helyzetben, amit próbált palástolni. Annyira szerethető volt!” – mosolyodik el Bódi Sylvi.

„Én nem nézek tévét, és emiatt nem is láttam az ő szerepléseit. Miután megtudtam, hogy közszereplő, már szándékosan nem kerestem rá Sylvire egy jó ideig, hiszen arra voltam kíváncsi, amit ő mutatott magából – folytatja Laci. – Mostanában szoktam, de ez egy egészen más dolog, inkább csak azon nevetek, hogy a média mit próbál vele kapcsolatban elhitetni. Én a valódi énjére voltam kíváncsi, ezért sem olvastam el róla semmit. Mert bár tőlem távol áll a média, annyit tudok róla, hogy gyakran hamis képet fest az emberekről.”

4 fotó

„Emberi oldalról közelített felém”

Ezt egy nagyon hosszas ismerkedési fázis követte… „Tehát nem az volt, hogy azonnal randizni hívott – magyarázza Sylvi. – Megmondom őszintén, nekem meg pont az imponált az egészben, azt értékeltem a leginkább, hogy végre rám kíváncsiak, és tetszett, hogy nem a celebet látják bennem.

A múltamból adódóan – például, hogy playmate voltam – mindig azt éreztem, amikor egy férfi közeledett hozzám, hogy a vágy tárgyát látja bennem.

Tisztelet a kivételnek. Szóval kimondottan jólesett, hogy Laci emberi oldalról közelített felém, nem úgy nézett rám, mint arra a nőre, akit le kell vadászni, meg kell szerezni.”

„Önellátóak leszünk”

Miután Sylvi hazajött Indonéziából, és újra találkoztak, idővel valami megváltozott közöttük. „Ez is egy folyamat volt. Sosem voltam az a valaki, aki csak úgy belemegy egy egyéjszakás kalandba, vagy rögtön odaadja magát. És annak nagyon örülök, hogy nálunk ez is elhúzódott. Tényleg sikerült megismernem Lacit, hogy mennyire egy értékes, tisztalelkű férfi, majd beleszerettem.”

„Ez az a fajta szerelem, amikor az ember azt érzi, megérkezett – veszi át a szót Laci. – Azt még hozzátenném, hogy pusztán a fizikai vonzalom nem lett volna elég ahhoz, hogy nyissak felé. De ő kívül-belül gyönyörű. Benne a lelki társamra találtam.”

Bódi Sylviék az elnyújtott ismerkedésnek hála viszonylag gyorsan eljutottak arra a pontra, hogy szeretnének együtt élni. Így végül mindketten feladták az addigi otthonukat, és közösen egy újba költöztek. „Egy szép kis kertes házban lakunk Budapesttől nem messze. Hogy ez meddig marad így, az jó kérdés, ugyanis az a tervünk, hogy vidékre költözünk és önellátóak leszünk.”

Laci kislányával is megszerették egymást

Lacinak van már egy kislánya az előző házasságából, akivel Sylvi az első perctől fogva remekül kijön, mostanra pedig sikerült kialakítaniuk egy igazán szeretetteljes kapcsolatot. „Nekem apaként az egyik legfontosabb dolog, hogy mi van a kislányommal. És megkönnyebbülést jelent azt látni, hogy mi hárman egy ennyire szeretetteljes közegben tudunk létezni, hogy ők ennyire szeretik egymást. Fantasztikus érzés, hogy ilyen jó a viszonyuk. Ezért is hálás vagyok Sylvinek. Igaz társam az élet minden területén!”

Még több részlet a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép és fotók: Jámbor Zsóka

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Sztárotthon különszám!

A Story őszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!