Napi friss

Drámai vallomást tett VV Béci felesége, Mészáros Norina: „Kétszer rontották el a mellplasztikámat”

Hiába bízott kétszer is a törökországi orvosokban, mindkétszer csalódnia kellett. Mészáros Norinának nemcsak a testét szabdalták szét, a lelkét is megsebezték.

Az egykori valóságshowhős feleségének 2017-ben volt egy mellműtéte, majd 2024-ben úgy döntött, lecseréli az implantátumokat. Emellett a mellét is fel szerette volna varratni, ezért Mészáros Norina Törökországba utazott, hogy átessen a beavatkozásokon. Sok híresség és civil választja a török kórházakat, nem utolsósorban azért, mert a műtétek ára is kedvező. A kórház is jól felszerelt és steril volt, ám végül mégsem az az eredmény született, mint amit előre megbeszéltek.

Kétszer is hibáztak a török klinikán

„Amikor felébredtem a hétórás műtét után, ami amúgy négy óránál nem is tarthatott volna tovább, elsírtam magam. 177 centi vagyok, így 360 köbcentis implantátumban maradtunk, ám jóval kisebb lett a mellem. 235- öset tettek be, ami egy 150 centi magas nőnek megfelelő.”

Norináék ezután elfogadták a kórház javaslatát, hogy kijavítják a hibát. És ismét csalódniuk kellett.

„Megint csak nem sikerült a műtét, nem azt az implantot kaptam, amit kértem.

Szétszabdaltak, nem oda kerültek a melleim, ahova kellett volna. Újabb hegek, újabb lelki és testi fájdalom… Meg kellett azzal is birkóznom, hogy erről én is tehetek. De olyan sok jó példa volt előttem, nem hallottam rosszat a török kórházakról.

Nem volt okom nem bízni, és persze számított a pénz is. Ma már tudom, hogy odakint futószalagszerűen dolgoznak, a lélekkel nem törődnek. Ha hibáznak, hát hibáznak…” – mondta szomorúan.

A teljes cikk a legfrissebb Story magazinban olvasható!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story Receptek és Rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!