Sztáréletmód

Mészáros Norináék szerelme nem a dekoltázson múlt: „Sokkal inkább azon, hogy kedves voltam vele, főztem neki”

Saját kárán tanulva figyelmeztet mindenkit Young G, Béci felesége: kétszer is gondolja meg, aki mell­nagyobbító beavatkozásra készül.

A Nyerő Párosban megismert dús keblű szépség ma már bánja, hogy hitt a tiniéveit megkeserítő iskolatársaknak, és követte a filmek, reklámok teremtette divatot. „Bár elhittem volna anyunak, hogy semmi szükségem nincs nagyobb mellekre! Vagy hallgattam volna a barátnőmre, aki a melloperációja után figyelmeztetett, fáj tőle a háta. De akkor, 25 évesen nem törődtem velük, pedig kellett volna” – ismeri el.

Elöl deszka, hátul léc

Norina modell lett, mégsem volt elégedett magával. „Mindig is nagyon vékony, olyan elöl deszka, hátul léc lány voltam. Ez Budapesttől Milánón át a modellszakmában jól jött 16 éves korom után, de nem éreztem magam jól a bőrömben. Már nyolcadikban is sokat cikiztek emiatt a fiúk, a szakközépiskolában csak rátettek egy lapáttal, de amúgy is mindig zavart, hogy kicsik a cicijeim. Valahogy az emberbe beleoltják a fiúk, a média, a filmek, hogy nem vagy szép, mert kicsik a melleid. Úgyhogy elég hamar eldöntöttem, ha vége a modellkedésnek, akkor megnagyobbíttatom a melleimet – meséli Norina, és 2017-ben meg is tette. Éveken át gyűjtött az operációra, akkor az 850 ezer forintjába került. – Bitang fájdalommal járt, ha ezt valaki elmondja akkor, nem biztos, hogy vállalkozom rá.” Édesanyjának nem mondta el, mire készül, csak a műtét után mert elé állni. „Nem a nagy mellektől nőies egy nő, mondta anyu, és ma már tudom, hogy igaza volt. Sőt úgy általában is anyáinknak a legtöbbször igaza van.”

Norina modellkarriere végére időzítette a mellnagyobbító műtétet (Fotó: Archív)

Otthont teremtett

Pár hónappal a műtét után találkozott Bécivel, aki ma már a férje. „Amikor megláttuk egymást, egy dekoltált ruha volt rajtam, de ma már nem hiszem, hogy ezen múlt a mi szerelmünk. Sokkal inkább azon, amit anyu is mondott, hogy kedves voltam vele, főztem neki, otthont teremtettem körülötte, egyszóval, hogy nő voltam – így Norina, és azt meséli, Béci elég hamar tudta, mit szeretne tőle: együtt leélt életet, családot, minél hamarabb gyermeket. – Nem akartam én mindjárt családot alapítani, akkoriban éppen csak elkezdtem élvezni, hogy úgy nézek ki, ahogy. Az új külsőm komoly löketet adott nekem, de ma már tudom, hogy ugyanezt az érzést az anyaság, a szép családi élet is megadja.”

Szerelmük gyümölcse, Rebeka már kétéves (Fotó: Archív)

Két és fél év múlva született meg kislányuk, Rebeka. Norinának már a várandóssága alatt egyre többet fájt a háta, akkor gondolt arra először, talán nem kellett volna megnagyobbíttatnia a melleit. „Bárki, aki ezt a lépést fontolgatja, és még nincs gyereke, de szeretne, kétszer is gondolja meg, hogy mikor műtteti meg a cicijeit. Ha tehetném, akkor csak most csináltatnám meg. A terhesség alatt ugyanis én is híztam, vizesedtem, a testalkatom is változott, a szoptatás is kicsinálta a cicijeimet, a gravitáció is dolgozott, szóval elég hamar rájöttem, hogy ez a műtét várhatott volna.”

Bécivel a Nyerő Párosban (Fotó: RTL)

Béci támogatja

Norina nem titkolta, hogy méhnyakrákkal küzdött. Amíg az egészségért harcolt, és le nem győzte a betegséget, szó nem lehetett sem diétáról, sem mellkisebbítésről. Ám a súlyfölösleg maradt, és krónikussá vált a hátfájdalma is, amit a mai napig érez leginkább a gerince vonalán és a háta felső részén. „Borzalmasan nehéz, rettenetesen fáj a hátam, pedig az elmúlt hónapokban úgy hét kiló ment le, és még ugyanennyit szeretnék fogyni. Ha elérem a célomat, a műtétre talán nyáron már sor kerülhet – reménykedik Norina, és megnyugtatja, hogy Béci támogatja. De ha nem támogatná, akkor is meglépné. – Az egészség a legfontosabb, ne azért szenvedjen egy nő a nagyobb mellekkel, mert meg akarja tartani a férjét, vagy mert neki akar tetszeni. Érezze jól magát a bőré­ben, magának tetsszen, ez okoz önbizalmat és örömöt, ami miatt a társa, a férje is szexinek és vonzónak fogja tartani.”

Kiemelt kép: RTL

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!