A renitens című sorozat életében hatalmas változás történt: a főszereplő Renátát már nem Gáspár Kata, hanem Borbély Alexandra alakítja. A változás természetesen a többi szereplőt is érinti, köztük leginkább talán a Dobler Attila századost alakító Makranczi Zalánt. „Amikor megtudtam, hogy Alexandra veszi át a szerepet, rögtön felhívtam, hogy találkozzunk és beszélgessünk. Már csak azért is, mert én is voltam hasonló helyzetben, mondjuk, a Mintaapákban, és pontosan tudom, hogy milyen egy ilyen felbolydult helyzetbe belelépni. Ilyenkor mindig az a nagyon nagy kérdés, hogy mi az, amit az ember megőriz az előtte levő dologból, és milyen újat rak hozzá. Ilyenekről beszélgettünk, és elkezdtem mondogatni, hogy szerintem mik azok a dolgok, amik az én karakterem, Attila szempontjából fontosak Renátában – magyarázta a Bestnek Makranczi Zalán.
Makranczi Zalán és Borbély Alexandra sokat beszélgettek
„Persze hozzátettem, hogy ebből semmit ne érezzen kötelező érvényűnek. Csak elmondtam, hogy ezek a lehetőségek, és hogy majd ő fogja kiválasztani, amelyiket akarja, vagy mindegyiket, vagy egyiket sem.
Ez már az ő művészi szabadsága, de jó, ha tudja, hogy én mint Makranczi Zalán, aki Attilát játszom, hogyan viszonyulok a Renáta-karakterhez. Mert azt gondolom, hogy a sorozat szempontjából a legfontosabb, hogy ez a két szereplő működik-e egymással, vagy sem.
Csomót beszélgettünk, szerintem nagyon jót tett a dolognak” – mesélte a színész a Renitensről, aminek harmadik évada az RTL+ Prémium felületén már streamelhető.
További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: RTL+



