Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófi pár éve írt egy közös könyvet. A címe: Ne maradjon kettőnk között. A kötetben őszintén megbeszélik konfliktusaikat, fájdalmaikat, ami már csak azért is meglepő, mert az ember négyszemközt is nehezen veszi rá magát erre, nemhogy a nyilvánosság előtt. „Ez egy folyamat következő lépcsője volt. A beszélgetés azzal kezdődött, hogy 2010-ben a Tháliában előadtuk az Egy színésznő lánya című darabot. Anyámnak az volt a feladata, hogy megtanuljon hatszáz oldalt, nekem meg hogy elénekeljek néhány Katona Klári- meg Cserháti-számot, és papírra vessek egy-két vonalrajzot. Ennek során kezdtük el ‘megtanulni’ egymást. Kicsit feljebb léptem önismeretben, és kezdtem elfogadóbb lenni anyuval” – magyarázta Tarján Zsófi a Nők Lapjának adott, édesanyjával közös interjújában.
Hernádi Judit hozzá is tette: ő is elfogadóbb lett a lányával. „De egy szülőt mindig nehezebb elfogadni. Például a gyerek azt várná el, hogy az anyja kiigazodjon ebben az istenverte digitális világban, de engedtessék már meg nekem, hogy ne értsek ezekhez a kütyükhöz! Zsófit sokáig idegesítette ez, ma már nem.”
Mint kiderült, Hernádi Judit utólag elfogadta, hogy Zsófi nem konyít a matematikához. „A másik konfliktusunk az volt, hogy soha nem mondtam el, ha rossz jegyet kaptam, pedig nem sokszor fordult elő. Anyu ezt nem bírta elviselni.”

„Magának való volt”
Az interjúban felmerült, mit szólt volna a színésznő, ha hozzá hasonlóan a lánya is férjhez megy kamaszként. „Semmit, mert tudtam, hogy nem megy. Nagyon magának való volt” – mesélte Hernádi Judit a lányáról.
Zsófi bevallotta, nem tudott integrálódni egy közösségbe sem. „Ha csak arra gondoltam, hogy másnap testnevelésóra lesz, és nekem a többiek előtt kell ugrálnom, már el is kezdett fájni a hasam, és inkább bevállaltam volna helyette egyheti matekórát.”
További részletek a legfrissebb Nők Lapjában!

Kiemelt kép: Zsólyomi Norbert



