Napi friss

Hernádi Judit – Máig fáj neki, ahogy Zsófi lánya és Görög László kapcsolata véget ért

A két színész hosszú ideig élt együtt.

Az Adom a napom keddi adásában Hernádi Judit napját követhették végig a nézők. A színésznő egyik programja pedig az volt, hogy lányával, Tarján Zsófi énekesnővel megnézték Keleti Éva fotóművész kiállítását, ahol Hernádi volt párjáról, Görög Lászlóról is ki van állítva egy kép. Míg a színésznő mosolyogva nézte a színészről készült fotót, Zsófi hátat fordított a képnek, és odébb állt. „Bennem ez semmit nem okoz. Az a probléma, hogy az ő kettejük viszonya nem jól lett lejátszva – magyarázta később Geszti Péternek Hernádi Judit, aki volt párjával is megértő, szerinte nehéz dolga volt úgy belemennie egy családba, hogy ott már volt egy korábbi kapcsolatból született gyerek. Görög László ettől függetlenül tevékenyen részt vett Zsófi nevelésében, és ahogy Hernádi fogalmazott: megszelídítette, mint egy kis rókát. A színésznő szavaiból azonban kiderült, amikor véget ért a kapcsolatuk, Görög László és Zsófi viszonya is egyszersmind megszakadt, a színész pedig mintha megfeledkezett volna Hernádi lányáról. És hogy viseli mindezt a színésznő? – Nekem fájt, Zsófi elszenvedi, és azért fáj nekem – mondta keserűen. Hernádi későbbi párkapcsolatait már úgy intézte, hogy azok a férfiak ne legyenek részesei lánya életének. – Többet Zsófira nem plántáltam rá más férfiakat – fogalmazott. – Lacival hosszú ideig voltunk együtt, és amikor annak vége lett, akkor már Zsófi nagyrészt fél felnőtt volt. Utána már nem volt több komoly kapcsolatom. Nem volt, és ez nem is baj” – zárta le a témát Hernádi Judit.

Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!