A Kincsvadászok házigazdája, Tilla és a műsor szakértője, Megyesi Balázs az első perctől kedve megtalálták a közös hangot. „Ritkán van ilyen az életben, hogy ilyen hamar megvan a közös nevező” – mondja elöljáróban a Storynak Megyesi Balázs. Kettejük habitusát ismerve, nem meglepő, hogy záporoznak a poénok köztük, és szinte folyton ugratják egymást.
„Nemrégiben például Tilla elvesztett egy fogadást, és megígérte, hogy a következő filmjében szerepelni fogok. Mondjuk, a színészi kvalitásaimat ismerve, valószínűleg csak néhány másodpercig leszek látható, és néma szerep lesz”
– neveti el magát a Kincsvadászok szakértője. – Folyamatosan megy köztünk ez a jó hangulatú adok-kapok. Egyszer a Kincsvadászok rendezője azt mondta, olyanok vagyunk, mint a vásott kölykök az ovis csoportban. És mi tagadás, van ebben valami, azóta ez szállóige lett.”
Egy hasonlóság, egy különbség
Persze amikor kell, komollyá tudnak válni, és összpontosítani. „Ha indul a munka, akkor nincs pardon. Szerencsére egy pillanat alatt át tudunk váltani.
Azért is nagy élmény vele dolgozni, mert úgy tud koncentrálni, ahogy kevesen. Ebben kimondottan hasonlítunk. A napi ritmusunk viszont annál kevésbé.
Ő inkább reggel pörög hatalmas fordulatszámon, én pedig a nap végére érem el a csúcsteljesítményt. Ezek pedig egy hosszú forgatási napon tökéletesen kiegészítik egymást” – magyarázta Megyesi Balázs.
További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: TV2




