Napi friss

Bódi Sylvi és párja Indonéziába utaztak: „Főként a szörfszenvedélyünknek hódolunk”

Húzós volt az év vége Bódi Sylvi és párja, Laci számára, ezért úgy döntöttek, a napsütötte Indonéziában pihenik ki a fáradalmakat.

Bódi Sylvi az ünnepek után posztolt arról, hogy párjával, Lacival, aki diótermesztéssel foglalkozik, mennyire izgalmas időszakot zártak. Ennek persze köze volt a dióhoz, hiszen karácsony előtt őrületes forgalmuk volt. „Rengeteget tanultunk, pörögtünk, csomagoltunk, nevettünk – néha kicsit fáradtan, de mindig jókedvvel. Reméljük, hogy nálatok is elkészült legalább egy igazán jó diós (vagy mákos) bejgli – írta a modell. – Most mi is kifújjuk egy kicsit magunkat, mert elég húzós hetek vannak mögöttünk.”

Sylvi és párja Balin vannak

„Már belevetettük magunkat a pihenésbe”

Azóta már tudjuk, hogy ez az ő esetükben azt jelentette, hogy meg sem álltak Indonéziáig. „Az első időszak többnyire utazással telt, de már belevetettük magunkat a pihenésbe – meséli Sylvi a story.hu-nak. – Otthonosan mozgok ebben a térségben, mivel sokszor jártam már Indonéziában, mégis megunhatatlan a számomra. Többnyire aktívan fognak telni a napjaink, hiszen főként a szörfszenvedélyünknek hódolunk majd.”

Elindult a TokTok-oldala

És ha már szörfözés, Sylvi nemrég kapott egy vadonatúj deszkát is, amit az első állomásukon, Balin vettek át. „Sokan már készen vásárolják, de gyakran készítenek egyéni igényekre tervezve is saját deszkákat. Én olyan szerencsésnek mondhatom magamat, hogy az egyik világhírű szörfös márka néhány európai szponzoráltja között tudhatom magamat.

Már jó néhány deszka készült számomra – a nevemmel fémjelezve – az elmúlt közel tíz évben. Idővel ezek a darabok sajnos sérülhetnek, vagy akár kettétörhetnek szörfözéskor, bármennyire is óvatos az ember.

Viszont általában többet is használunk felváltva a hullámok méretéhez, típusához igazodva. Én például jelenleg három típussal érkeztem Indonéziába, és néggyel térhetek majd haza. A legújabb állítólag az eddigi legjobb deszka, amit valaha nekem készítettek, így alig várom már, hogy a következő napokban felavathassam!” – jegyezte meg lelkesen Sylvi, egy témához kapcsolódó videóval pedig újra indította a Tik Tok csatornáját, így a rajongók már ott is követhetik a tartalmait.

Saját deszkát kapott

Kiemelt kép és fotó: Archív

Címkék:

A Story friss számát keresse az újságosoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!