Hogy ez mit jelent? Eleve Szabó Kitti testvére lett volna a Mikulás, ám mivel a gyermeke beteg lett, és nem akarták megfertőzni a családot, a színésznő ugrott be helyette. „Nem mentem be, csak az udvaron jöttem-mentem nagy komótosan, nehogy a fiunk, Félix felismerjen. Az apja, Martin szólt neki, hogy nézd, ott a Mikulás. Odaintettem neki, ő meg elhitte, hogy itt van a nagyszakállú” – meséli nevetve Kitti.
Kórházban a szülők
Más ok miatt sem úgy jött ki a lépés, ahogyan azt tervezték. Szabó Kitti apukája kórházba került, majd pedig édesanyját is meg kellett operálni.
„Pár nappal ezelőtt pedig Félix lett skarlátos, éjjel fulladni kezdett, majdnem mentőt kellett hívni.
Úgyhogy most nem jár iskolába, lemaradt egy sakkversenyről, egy adventi utazásról Egerbe, az iskolai karácsonyi ünnepséget is ki kellett hagynia, pedig ez lett volna neki az első, hiszen szeptemberben kezdte a sulit, és sajnos az iskolai fotózásra sem tudott eljönni. A cél az, hogy karácsonyra mindenki meggyógyuljon, és együtt tudjunk ünnepelni.”

Így az adventet csendben, otthon töltötte a család. „Az elmúlt években kialakítottuk a saját szokásainkat. Advent vasárnap hozzánk jönnek az angyalok.
A házunk úgy néz ki lassan, mint egy karácsonyi meseházikó.
Ilyenkor felkapcsoljuk az összes ünnepi fényt, leülünk, a koszorún meggyújtjuk a gyertyákat, zenét hallgatunk. És beszélgetünk, annyira szeretem hallgatni, hogy Félix mit gondol reményről, hitről vagy szeretetről.”
„Anya, ezért harangoznak”
Tehát Félixnek is, aki januárban lesz hétéves, megvan a maga véleménye a karácsonyról. „Ha elmegyünk egy templom mellett, és harangoznak, amivel eddig én annyira nem foglalkoztam, elmondja nekem, hogy tudod, anya, hittanon hallottam, hogy most azért harangoznak, mert… Nagyon sokszor én tanulok tőle.
De azért elsősorban az ajándékokról szól neki a karácsony, mint minden vele egykorú gyereknek. Bízom benne, még pár évig hinni fog a Jézuskában és a Mikulásban, és hogy egyelőre nem fogja megtudni az igazat sem az internetről, sem az iskolában
– mondja Kitti, aki kisiskolás koráig hitt ezekben a csodákban.

Aztán teltek az évek, és fiatal lányként már másért is várta a karácsonyt. – Hogyha a gyerekkoromra gondolok, mindig beugrik, ahogy vártuk a nagyszüleimet. Mindig velünk voltak szenteste, és az igazán varázslatos volt. Mennyire érdekes, hogy most ezt a varázslatot te adod meg a gyerekednek, és ez egy nagyon szép dolog. Illetve tatabányai lányként beugrik az is, hogy mindig december 25-én volt Tatán az egyik diszkóban a Mikulásparti, és olyankor mindig mindenki ott volt.
December 25-e egyenlő volt a bulival fiatalkorunkban, és aztán 26-án mindenki másnaposan kanalazta otthon a levest. De ez hozzátartozott az ünnephez.”
Érzelmi evő volt
Kitti nem szokott újévi fogadalmat tenni, de idén kicsit ez is másként lesz. „Van valami, amit szeretnék jövőre jobban csinálni, ez az egészségemre való odafigyelés. Merthogy vannak tünetek, például magas a vérnyomásom pár hónapja, és ugrott is fel rám pár kiló. Szeretnék egészségesebben étkezni, tornázni, megmozdulni…
Elgondolkodtam a minap, hogy soha senki sem beszél arról, hogy valaki érzelmi evő. Vagy azért eszik, mert mondjuk valami hiányzik az életében, és azt pótolja az étkezéssel. Nekem ez az elmúlt időszak, amikor a szüleim kórházban voltak, és Félix is beteg lett, ilyen volt. Én ettem meg a gyerek összes csokimikulását, mert jobb híján nem volt más ötletem, hogy mivel vigasztaljam magam
– vallja be Szabó Kitti.

Megvannak a tervei 2026-ra színésznőként, anyaként és feleségként is. – Gondolkodom egy önálló színházi estben, de ez még nem forrta ki magát teljesen. Anyaként mindig azt mondom, csak egy picit csináljam jobban, mint eddig, és az már jó, feleségként pedig azt, hogy ne menjünk egymás idegeire, és az már tök jó. Egyszóval mindig csak egy picit kell jobbnak lenni.”
Interneten vásárol
Régebben szerette járni adventkor a boltokat, de anyaként már egyszerűbb, ha az ajándékokat a világhálón veszi meg.
Kiemelt kép és fotók: Trenka Attila/fotocentral.hu; R. Demeter Daniella




