A Legyen az László Lillával második évadának egyik vendége volt Járai Máté. A mindig őszinte és mindig humoros színművész most sem hazudtolta meg önmagát, és számtalan kényes kérdésről beszélt nyíltan. De még ennél is többször nevettet meg a közönséget. László Lilla például Máténak szegezte a kérdést: „Hányan lepődtek meg azon, hogy te nőt választottál?” Járai Máté pedig így felelt: „Százhárman.” Aztán részletesebben is mesélt kapcsolatáról. „Nem azért szerettem bele a Kírába, mert ő egy nő, és ezt nagyon fontos tisztázni. Ebbe az emberbe szerettem bele, aki véletlenül nő. A szerelem nem nem kérdése, hanem ember kérdése.”
Kell neki a szabadság
De Kírával való kapcsolatuk hétköznapi dolgairól is nyíltan beszélt. „Olyan dolgokat tudunk összeveszni, amik csodálatosan primitívek. Ma választhatsz egy helyiséget, mondom neki, amit ki kellene takarítani. Mindig a vécét választja, mert az a legkisebb.
Szóval igen, mindenki úgy éljen, ahogy annak a párnak jó. Nekem muszáj volt – már csak a biszexualitásunk miatt is – egyfajta szabadság.”
„Boldogságpillanatom van”
Sőt Járai Máté még lelki mélypontjáról is őszintén vallott. „Annál mi lehet rosszabb, mint hogy az ember nem akar élni tovább. Volt ilyen időszak az esetemben 2019-ben, és akkor nagyon beteg lettem pszichésen – magyarázta. Később pedig így beszélt lelki alkatáról: – Én nem vagyok boldogságra fogékony ember. Mondom is a Kírának, hogy most boldogságpillanatom van.”
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




