Napi friss

Sosem találná ki, ki Gáspár Laci legújabb mentoráltja

A napokban megjelent Gáspár Laci és kisfia, Noel közös ünnepi videóklipje. Apa és fia egy ismert gyerekdalt énekelnek együtt modern köntösben. Az X-Faktor mentora szerint gyermekében minden megvan, hogy énekes legyen.

Alig néhány napja került ki YouTube-ra Gáspár Laci és a kisfia, Noel első közös dala, ami a Mikulás címet viseli. Természetesen a büszke édesapával madarat lehet fogatni a boldogságtól. „Egy pici albumot készítek most, mindössze három-négy dal lesz rajta hallható. Megkérdeztem a kisfiamat, lenne-e kedve velem énekelni, és studiózni egy kicsit, mivel egyre jobban énekli őt a zene és az éneklés” – mesélte Gáspár Laci az rtl.hu-nak.

Noel már 5 évesen énekelt

Az X-Faktor mentora nem tagadja, fia először igencsak meg volt illetődve a stúdiókörülmények között, de hamar belejött a feléneklésbe. A zenei tehetségének már egészen korán voltak jelei. „5-6 éves korában kezdett el énekelni. Azonnal elkezdtem őt dicsérni, mert hangban volt, amit énekelt. Aztán észrevettem, hogy vissza tudta tapsolni a ritmust. Később már tudta abban a hangnemben folytatni a dalt, ahol én abbahagytam. Ezek nagyon jó jelek, amikor egy gyerek ennyi idősen ilyen jó hallással rendelkezik. Úgyhogy azt gondoltam, ezt ideje fejleszteni” – taglalta Laci.

Klasszikus modern köntösben

Egyébként Noel nem először csillogtatja meg a tehetségét, hiszen a Vigyázat, gyerekkel vagyok! egyik részében kiderült, bizony nem esett messze az alma a fájától. A kisfiú örökölte édesapja képességeit.

A közös munkájuk gyümölcse pedig kifejezetten aranyosra sikeredett, egy jól ismert gyerekdal bújtattak modern köntösbe. A videóklipben Laci nem igazán egy vérprofi mentor, sokkal inkább egy büszke édesapa benyomását kelti. Talán pont ez az, ami a legjobb az egészben.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!