A 66 éves színész-rendező, a Vígszínház igazgatója élete meghatározó időszakairól mesélt a Zenit portrésorozatában. Rudolf Péter elsőként a gyerekkoráról, pedagógus szüleiről anekdotázott.
„Én nem városi gyerek vagyok, de nem mondhatnám, hogy falusi gyerek vagyok. (…) Az édes, drága szüleim pedagógusként, budapestiként kerültek le egy faluba Őrszentmiklósra. Ott volt három év, és utána másfél-két év Vácduka, azután költöztünk Vácra. Ez az első öt év − a falu szélén laktunk, el is lógtam az oviból, és sétáltam az erdőben − és az a táj nagyon erősen meghatározza az embert. Nyilván nagy szerencse, hogyha ilyen világ vesz körül, mint ami engem akkor körbevett, és én ott lettem természetközeli emberré.
A szabad ég alatt valahogy távol vannak a városi fények.
Ez, mint kupola, valami békét mindenképpen jelent nekem.”
Boldog gyerekkor
Volt persze sok nehézsége is a családnak akkoriban, amikből gyerekként semmit nem érzékelt a kis Péter. „Nagyon-nagyon boldog gyerekkorom volt.
Nagyon-nagy nyomorúságban éltünk, ezt a szót nem használtam, nem értettem, nem tudtam.
De ez az egész generáció, az én szüleim generációjai ugye még bombák elől rohangált és éhezett. A Covid alatt sokszor eszembe jutott, hogy ez így szinte nyafogás ahhoz képest, amit az én szüleimnek meg kellett élni, és amit ők meg is tanultak ott az 50-es, 60-as években, hogy hogy lehet a semmiből valamit készíteni. Most effektíve élelemre gondolok. Tehát a szüleim két üres bőrönddel, ezt inkább, mint képet használjuk, mentek a házasságba, de hogy én ebből soha semmit nem éreztem.
Soha semmi nyafogás nem volt, mindig valami megoldás.
Megoldás született, és a világhoz a viszonyomat alapvetően meghatározza, hogy valami kedély mindig volt.”
Dr. Robin Hood
A színész hálás a szüleinek, mindig gyönyörűen beszél róluk, és most azt is elárulta, hogy abban is részük volt, hogy ő színész lett. „Az ő tehetségüknek, az édesanyám megszállott pedagógusi vénájának sok mindent köszönhetek – mondja, de most elárulta, lehetett volna akár a szegények ügyvédje is.
„Szégyenkezve mondom és nem pozőrködöm ezzel, hanem tényleg kicsit szégyenkezve mondom, hogy én nagyon sok más utat is láttam magam előtt, mint a színházi világ, filmes világ.”
Kevesen tudják, de egyetemi éveit például a jogi karon kezdte Rudolf Péter. „Érdekelt volna a jog. Tehát nem csak pótcselekvés volt. A diplomácia érdekelt volna. Azt hiszem, ebben van valami romantikus dolog. Láttam magam előtt, ahogy kisemberek érdekében, dr. Robin Hoodként ott állok otromba nagy cégekkel szemben és védem a kisembert – meséli mosolyogva, aztán kiderül, ezer más dolog is izgatja. Például az építészet, a zene vagy a riporteri pálya. – Tulajdonképpen, ahogy belegondolok, a színházban meg a filmkészítésben ezek összeérnek.
Nagyon sajnálom, hogy nem tudok hangszeren úgy játszani. De így is le tudok ülni egyébként egy zongorához. Nem biztos, hogy az öröm másnak is, de el tudok klimpírozni a magam örömére
– neveti el magát. – Tévés riporter is szívesen lettem volna, és közben mégis lehet, hogy pont ezért minden ide mutatott” – utal szerelmére, a színházra, ahol nem csak ő leli örömét az alkotásban, hanem a közönsége is.
Mert lehet, hogy vesztettünk egy briliáns építészt vagy egy sztárriportert, de talán egyikünk se bánja, hogy Rudolf Péter végül a színészetnél kötött ki.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
