Napi friss

Freddie felesége is jelentkezik a Sztárban Sztárba?

Végéhez közeledik a TV2 hétvégi show-műsora. A még versenyben maradt maroknyi énekes hónapok óta hétről hétre remekel. Bizonyára nem tudnának ilyen kiváló teljesítményt nyújtani, ha párjuk nem tartaná otthon a frontot.

Az idei évben minden eddiginél hosszabb a Sztárban Sztár All Stars, hiszen már szep­tember eleje óta képernyőn van. Noha a nyomás és a reflektorfény az énekeseken van, ebben az időszakban a párjaikra is jóval több feladat hárul. „Jelentősen megváltoztak a hétköznapjaink szep­tember óta − sóhajt fel Freddie felesége, Dóri. – Ez gyakorlatilag egy hétnapos munka a kisfilmforgatásokkal, az énekórákkal, a táncpróbákkal együtt.”

„Inkább maradj benn!”

Dóri végzett táncművész, kézenfekvő lenne, hogy együtt gyakoroljanak, de az otthoni táncpróbák nem úgy sikerültek, ahogy tervezték. „Megpróbáltuk, de néhány másodperc után csatlakoztak hozzánk a gyerekek, és az egész játékká alakult át, nem sikerült gyakorolni − mosolyodik el Dóri.

– Úgyhogy mondtam neki, ’inkább maradj benn tovább, az a biztos.’ Ez most egy ilyen időszak, amikor nekem kell jobban odarakni magam. Nem lesz vörös a fejem, ha nem ér haza fürdetésre. Korábban, amikor vizsgáztam, ő is mindig megoldotta zokszó nélkül.”

Gyermekeik, Léna és Ármin is alaposan kiveszik a részüket édesapjuk felkészüléséből. „Léna is szorgosan tanulja a dalokat az apukájával – árulja el Dóri. – Sőt minden vasárnap még egy kabalát is ad neki. Ez általában valamilyen apróság, de Alfréd magával viszi, és a zsebébe rakja fellépés előtt. Talán ezért van még versenyben.”

Hátország nélkül nem menne!

A kétgyermekes édesanya nem tagadja, náluk most otthon is minden a műsorról szól. „Egyáltalán nem bánom, mert imádok utánozni. És kifejezetten megy is! Már rég jelentkeztem volna a műsorba, ha lenne bármilyen énektudásom – neveti el magát. – Jó néhány tanáccsal ellátom minden produkciója előtt, elmondom, hogyan lehetne csiszolni az előadását” – mondja Dóri nem véletlenül, hiszen táncművészként nagy tapasztalata van.

Teljes interjú a legfrissebb Story magazinban olvasható!

Kiemelt képek: TV2, Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!