Napi friss

Gólyahír: megszületett az ATV műsorvezetőinek gyermeke

A kisfiuk egy igazán különleges napon jött a világra. Ugyanis szülei jóbarátja Rónai Egon is éppen ma ünnepli a születésnapját.

Hatalmas a boldogság az ATV népszerű műsorvezetőinél ugyanis Somos András és a párja Gulyás Eszter a mai napon szülők lettek. Mindketten izgatottan várták a baba érkezését, de kettőjük között egyértelműen a Fórum műsorvezetője volt a higgadtabb.

„Most, hogy babát várok, mindenen stresszelek. És itt van ő, aki nyugodt, és úgy megy el az ultrahangra, hogy miért ne lenne minden rendben? Ez nekem fontos”

– mesélte őszintén a Párban című műsorban Eszter, aki gyakran kérdezgeti párját: „Szerinted jól van a baba?

Nem véletlenül aggódott ennyire az ATV Híradó házigazdája. „Úgy tűnik, nagyon erős és egészséges kisfiú. Minden vizsgálatot megcsináltatunk, amit kell, még azt is, ami csak ajánlott – mondta, majd bevallotta: – Nekem volt egy vetélésem tavaly, és az mélyen benne marad az emberben… Úgyhogy ezért aggódtam, főleg az elején.”

Hatalmas az öröm!

Szerencsére minden jól alakult és a mai napon megszületett az első gyermekük

„Ede Fülöp 🩵 A legszebb történet most kezdődik — egy apró kézben, egy nagy csodával. ✨”

– adta hírül követőinek a büszke édesapa.

Érdekesség, hogy a kisbaba igazán különleges napot választott a szüleihez való érkezésre, merthogy a szintén ATV-s Különleges nap a mai Rónai Egon számára.

Kiemelt kép: Schummy Csaba,fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!