Napi friss

Fenyvesi Barna nem adja fel: Meg akarja hódítani Földes Esztert

A ValóVilág egykori játékosát nem hagyja hidegen a gyönyörű színésznő, akivel a Most Wanted - A hajsza című RTL-en futó reality-ben napokig össze voltak zárva, s kettecskén menekültek Balázsék elől. Barna sejtelmesen nyilatkozott a story.hu-nak a kapcsolatuk alakulásáról.

Már javában fut a menekülős valóságshow, ahol egy igazán meglepő páros állt össze Fenyvesi Barna és Földes Eszter személyében. Barnáék eddig jól muzsikálnak, s annak is szem – és fültanúi lehettünk már, hogy az egykori ValóVilág szereplő most sem hagyta otthon a csajozós oldalát.

Barna már az első adásban szorgosan bókolt a színésznőnek, mondván mennyire jó egy ilyen dekoratív hölggyel menekülnie. Eszter bele is pirult a szép szavakba. A story.hu kíváncsi volt, vajon az egykori focista megáll-e a bókoknál, vagy ténylegesen rástartol a színésznőre?

Barna vonzódik

„Nyilván, ha az ember össze van zárva valakivel, akivel kettesben menekülnek, nem olyan rossz dolog, ha az illető egy csinos és szép nő. És Eszter az. Ebben a műsorban most alapvetően nem a csajozáson volt a hangsúly, de én azért hű maradtam önmagamhoz, és sokat bókoltam neki.

Eszter nagyon más kategóriába tartozik, mint azok a nők, akikkel eddig találkoztam, és ez nekem nagyon vonzó. Vele sokkal mélyebben tudtam beszélgetni, mint eddig bárkivel. Általa előjött egy komolyabb oldalam, és esélyem lett ezt vele és magammal is megismertetni. És persze, majd a nézőkkel is”

– kezdi Barna, aki szerint nagyon izgalmas páros lesz az övék.

Fenyvesi Barna és Földes Eszter nem ismerték egymást, mielőtt párba kerültek az RTL legújabb menekülős reality-je, a Most Wanted – A hajsza forgatásán Fotó: RTL/ Sajtóklub

Nagyon összeszoktak

„Mi voltunk az egyetlen pár, akik a műsor előtt nem ismerték egymást, ami érdekes dinamikát szült közöttünk. Én ilyen bátor nőt, mint Eszter, keveset ismerek. Van egy kisfia, és tudva milyen nehézségekkel és szenvedéssel kell majd szembenéznie, bevállalta a műsort. Szóval le a kalappal előtte. Annyit elárulhatok, hogy nagyon összeszoktunk, és az, hogy a kapcsolatunk alapja a barátság, azt bátran ki merem jelenteni. Másfajta próbálkozások is voltak részemről, és lesznek is, de hogy lesz-e belőle bármi, azt még nem árulhatom el. Majd kiderül…” – fogalmazott sejtelmesen az egykori VV-s.

Szerelemben nincs határ

A páros tagjai között egyébként 9 év a korkülönbség, ami láthatóan Barnát egyáltalán nem érdekli. „Ha Eszterről van szó, ha másról, számomra nem probléma, ha a nő idősebb nálam, vagy van gyermeke. A szerelemben az ember nem ismer határokat. Sem kor, sem gyerek nem jelenthet gondot, ha az ember igazán szeret és akar. Ha komolyan gondolok valamit, előttem nincsenek akadályok.”

Kiemelt kép: Trenka Attila, Birton Szabolcs

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!