Napi friss

Az X-Faktor versenyzője úgy érzi, rossz döntés okozta a vesztét

A tehetségkutató versenyzője úgy érzi, egy másik dalával talán nagyobb sikert tudott volna aratni, s így nem kellett volna távoznia az első élő show után.

Maratonira nyúlt első élő show után négy versenyző is kiesett az X-Faktorból. Sárközi Lili, azaz Lilyz, Mohácsi Anett, Kollár Dea és Lil Davis közül egyiküket még megmenthette volna a zsűri a kieséstől. Ám a mentorok nem tudtak megegyezni, Tóth Andi és Valkusz Milán a CFL-re, Gáspár Laci és Majka pedig Lil Davisre adta le a voksát. A szavazategyenlőség miatt a közönség voksai döntöttek. Lil Davis, azaz Lázi Dávid alulmaradt a CFL csapatával szemben.

„Nyerni jöttem”

A fiatal tehetség rendkívül borúsan látta a kiesése után a jövőt.

„Idegesség és düh van bennem. Fáj, hogy itt kell hagynom ezt a világot. Fogalmam sincs, mi lesz ezután, de az biztos, hogy nem adom fel. Van egy számomra nagyon kedves dal, a Ski mask, amit el szerettem volna még itt nyomni. Azzal szerintem simán továbbjutottam volna. Ha azzal a dallal esem ki, akkor nem úgy mentem volna haza, hogy ideges vagyok, hanem hogy na, most előadtam ezt a dalt, ez a kedvencem. Megmutattam volna ország-világnak ezt a dalt, ami arról szól, hogy miből, honnan jövök: a telepről.  Hiába dicsértek a mentorok a produkció után, most már úgy gondolom, nem ezzel a dallal kellett volna indítanom”

idézte a Blikk a 17 éves rapper szavait.

Lil Davis jelenleg borúsan látja a jövőt, és rendkívül csalódottan távozott az X-Faktorból, annak ellenére, hogy nagy sikert aratott saját dalával.

„Most visszatérek az unalmas életembe. Jó reklám, hogy itt voltam, de én megnyerni jöttem ezt a műsort, nem valamit reklámozgatni” – mondta Lázi Dávid.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!