Napi friss

Majka az X-Faktorban teljesen kiakadt Kótai Rozi miatt

Az X-Faktor tele van meglepetésekkel. Régi barátja, Kótai Mihály lánya is a versenyzők között van. A mentor és Kótai Misi barátsága sok-sok évre nyúlik vissza, ráadásul egy nem éppen kellemes emlék is

Kik kísértek el? A szülők is zenészek? – tette fel a szokásos kérdéseket az X-Faktorban Majka gyanútlanul az egyik versenyzőnek. Ekkor még nem sejtette, hogy régi jó barátja lányát látja viszont. A 17 éves Kótai Rozi Panna ezen a ponton már mosolygott, majd azt mondta a rappernek, hogy szerinte ismeri az édesapját, aki bokszoló.

Ezek után Majkának gyorsan leesett a tantusz, de azonnal ki is akadt. „Téged úgy hívnak, hogy Kótai. Apád Misi? – utalt az egyébként két lánygyermekkel is büszkélkedő Kótai Mihály egykori, profi ökölvívóra, akit régóta ismer. Rozi az idősebbik közülük. „Hú, de öreg vagyok. Hát te kicsi voltál, amikor utoljára láttalak. ez nem történhet meg” – hangzott el a mai műsorban.

Pedig megtörtént, ráadásul Rozi még valóban csak néhány éves volt, amikor Majka és Kótai olyannyira jól ismerik egymást, hogy még egy üzletbe is közösen akartak belevágni. Ennek okán aztán együtt ültek a vádlottak padján is, még 2011-ben, zsarolás miatt. Történt ugyanis, hogy a bokszolón keresztül Majka is kölcsön adott egy tehetősnek tűnő üzletembernek, beszállva a repiajándékok gyártásával foglalkozó üzletbe. Próbáltak néhány kört futni, hogy visszaszerezzék a pénzüket, ami nem hozott eredményt, a pénzüket nem látták viszont, ráadásul fel is jelentették őket. Majka nem ezt a közös ügyüket emlegette fel, hanem amikor együtt nyaraltak Spanyolországban.  „Emlékszem, amikor fiatalok voltunk, apukádnak is ilyen szép hangja volt. Azért jó, hogy nem rá ütöttél” viccelődött Majka, aki Tóth Andival, Valkusz Milánnal és Gáspár Lacival együtt nagyon megdicsérték a tehetséges lányt. Kótai pedig feleségével és kisebbik lányával izgult, majd a négy igen hallatán a könnyeit törölgette büszkeségében.

Alig néhány éve készült ez az apa és lánya fotó is Roziról és Misiről. Kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

Kótai Mihály nemcsak itt, hanem egy másik, szintén RTL-es sikerműsorban is évek óta rendre feltűnik, a Sztárboxban ő készítette fel többek között Zdroba Patrikot vagy Laky Zsuzsit is a mérkőzésekre.

Kiemelt fotó:  TV2, Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story Sztárotthon különszám!

A Story őszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!