A Sztárbox vasárnap esti szuperdöntőjének elején Kovács Kokó István szólt néhány szót Süllős Gyuláról, aki családjával azon a repülőn utazott, ami a hét elején lezuhant Kenyában. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. Kokó emlékeztetett, hogy a vállalkozó a Vasas ökölvívó-szakosztályának vezetője volt, sokat tett a sportágért, annak népszerűsítéséért. „Emlékét örökre megőrizzük” – zárta Kovács Kokó István.
A Blikk korábban azt írta, hogy a balesetben Süllős Gyulán kívül a gyermekei és egy bébiszitter vesztette életét, valamint a vállalkozó anyósa, sógora és az ő gyermeke. A lap információi szerint Süllős Gyula két gyermeke itthon maradt.
A Vasas közleményében azt írta: „Tragikus hirtelenséggel elhunyt Süllős Gyula, klubunk elnökségi tagja, ökölvívó szakosztályunk elnöke és évtizedes névadó családi támogatója. A Süllős-család neve évtizedek óta egybefonódik a Vasas ökölvívással, elsőként Id. Süllős Gyula állt a szakosztály mögé mecénásként és névadó támogatóként, 2009-es halála után pedig fia, Süllős Gyula vette át ezt az örökséget. Süllős Gyula hosszú évek óta a szakosztály elnöke, egyben a klub elnökségi tagja.”
Kiemelt kép: Archív




