A jeles napon nem akartuk megzavarni, de másnap felhívtuk, hogy lapunk nevében is felköszöntsük, és jó egészséget kívánjunk. Autóvezetés közben értük utol, mint kiderült, épp akkor igyekezett a szülinapi bulijára.

Otthon, szerényen
„Köszönöm szépen a köszöntést. Tegnap, a születésnapomon otthon, kettecskén ünnepeltünk a feleségemmel. Szerényen, nem volt semmi nagy hűhó. Úgy jött ki a lépés, hogy a gyerekeimmel mára tudtuk összehozni a családi találkozót. Éppen úton vagyok Attila fiamékhoz. Kerti partit rendeznek, pontosabban grillpartit. A másik fiam, Dénes is velünk lesz, és mindkettőjük családja. Illetve Ausztráliából épp itthon tartózkodik egy barátunk, ő is csatlakozik hozzánk. Nagyon várom már” – újságolta Poór Péter.

Ritkán látott családtagok
Pár nappal később, immár nyugodtabb körülmények között azt is megosztotta a Storyval, hogyan sikerült a családi összejövetel. „Nagyon jól elbeszélgettünk, csodás hangulatban telt az egész. Kint voltunk a kertben, grilleztünk. Volt tortám is. Közben három nagy testű kutya hancúrozott körülöttünk. Folyton aggódtunk, hogy kit és mit borítanak fel. Nagyon édesek voltak – kezdte nevetve Péter, majd a családjára terelődött a szó. – Olyan ritkán látom a gyerekeimet, unokáimat, és megállapítottam, hogy mindenki remekül néz ki és jól van. Az unokáim rengeteget nőttek. Két lány és három fiú büszke nagypapája vagyok, ha a nejem oldalát most nem nézzük. Mert együtt viszont 12 unokánk, mi több, Ili részéről két dédunokánk is van!”

„Picivel rosszabb, mint a 80”
Péter felesége sajnos nem tudott ott lenni a kerti partin, a betegsége ugyanis korlátozza a mozgásban. Ha már a kornál tartunk, kíváncsiak voltunk, milyen érzés 81 évesnek lenni. „Picivel rosszabb, mint a 80 – vágta rá az énekes nevetve, majd folytatta. – Én változatlanul ugyanazt az életet élem, amit eddig, ugyanazon az energiaszinten. De előbb-utóbb abbahagyom az aktív fellépéseket, és a háttérbe vonulok. Érnek más felkérések is, és elképzelhető, hogy a későbbiekben dalokat, zenéket írok majd másoknak. Ahogy azt eddig sok esetben magamnak is tettem.” Hogy 81 évesen ennyire fitt, azt pedig a rendszeres mozgással magyarázza. „Nagyon sportosan éltem világéletemben, káros szenvedélyektől mentesen. Pontosabban 6 éves koromtól megkomolyodtam. Előtte viszont rajtakaptak minket a nővéremmel a fürdőben füstölni – nevetett fel. – Szóval nem dohányzom, nem iszom alkoholt, már kávét is elég ritkán fogyasztok, és töretlenül szeretek mozogni.”
A kifutón kezdte
Poór Péter 1944. szeptember 20-án született Budapesten, értelmiségi családba, ahol mindenki tudott valamilyen hangszeren játszani. Azt mondják, mint a famíliában mindenki, ő is előbb énekelt, mint beszélt volna. Életében először ötévesen a Kék nefelejcs című népdalt adta elő otthon. Nagyapja gyermekmanökennek ajánlotta, így kicsiként részt vett divatbemutatókon. Gyermek- és ifjúkorában zongorázni, csellózni és hegedülni, 17 éves korától pedig énekelni tanult
Kiemelt kép: Archív




