Napi friss

Széles Iza az X-Faktorról: „Majka talán kicsit félreértette a helyzetet”

Ismerős arc versenyzik az X-Faktorban. Igaz, közeli barátja és zenésztársa, Curtis éppen a konkurenciánál zsűrizik, ő mégis a másik műsorban próbálkozott, ahol Majka előtt kellett színpadra állnia, ami bizony egyáltalán nem volt könnyű, láthatóan egyikük számára sem.

Egykor a konkurencia tehetségkutatójában ismerte meg az ország Széles Izát, de most, éppen 20 évvel később az X-Faktorban próbálkozik újra. Felmerül a kérdés: vajon profi énekesnőként miért döntött úgy, hogy újra belevág egy ilyen műsorba?

„Ki a profi énekes? Nem tudom. Én több évet kihagytam ebből a pályából – mondta Iza. –  Lássuk be, felnőtt pár generáció, akik egyáltalán nem is ismerik a nevemet. 2013-ban ugyanis kimentem Angliába, civil életet éltem, nyelvet tanultam, világot láttam. Aztán 2015-ben egy évre hazajöttem, de utána meg Marbellára, Dél-Spanyolországba költöztem. Ott aztán, idővel, már újra elkezdtem énekelni, szórakozóhelyeken fellépni.”

„Szándékosan nem a másik tehetségkutatóba jelentkeztem”

Iza szerint sokan a szakmából még mindig azt hitték, hogy külföldön él. „Úgy éreztem, hogy ez a műsor abból a szempontból jó lehetőség, hogy megmutassam: itt vagyok. Mert közben nekem más munkáim is lettek: rádióban vezetek műsort, illetve televíziós háttérmunkát is végzek segédszerkesztőként és castingerként. Mostanában a Curtis-koncerteket leszámítva nem sokat énekeltem.”

És éppen ez a következő érdekes dolog. Hiszen a konkurens tehetégkutatóban éppen Curtis az egyik zsűritag, akivel Iza együtt énekel. Az X-Faktorban azonban azelőtt a Majka előtt kellett szerepelnie az énekesnőnek, akinek nem mindig felhőtlen a viszonya egykori zenésztársával.

„Szándékosan nem a másik tehetségkutatóba jelentkeztem. Egyfelől én ott egyszer már voltam. Másfelől ott biztosan rám sütötték volna, hogy bunda az egész – magyarázta Iza. – Ez nekem nehezített pálya, de úgy voltam vele, hogy ha az ember mer, akkor vagy nyer, vagy nem történik vele semmi. Bevallom, iszonyatosan izgultam a válogatón. Nehéz volt újra ilyen komoly téthelyzetben a színpadon állni, de úgy érzem, sikerült leküzdenem a félelmeimet. Mert ott nekem elsősorban önmagamat kellett legyőzni.

Érdekes, de az elmúlt években kialakult bennem egyfajta félelem a színpadtól, ami korábban nem volt jellemző rám. Ráadásul nekem a szituáció különösen nehéz volt, hiszen Curtis zenésztársa vagyok, és Majka előtt kellett fellépni.

Láttam, hogy meglepődött a megjelenésem. Talán kicsit félreértette a helyzetet, és azt gondolta, hogy engem Atti küldött oda, hogy ezzel bosszantsa őt, vagy csak zavarta, hogy miért került ilyen helyzetbe, és miért emlékeztetem őt a megjelenésemmel a szakításukra – mondta Iza, aki nagyon szeret Curtis-szel együtt dolgozni. – Először vokalista voltam, aztán már énekessé léptem elő, vannak szólórészeim is. Az egész stábban én vagyok az egyetlen lány, ami nem mindig egyszerű, de nem panaszkodom, mert nagyon jófejek velem a srácok.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!