Napi friss

Bochkor Gábor lánya olyan titkot tudott meg az apjáról, amit nem akart tudni

Bochkor Nóra újra a Retro Rádióban szólt be apjának, Bochkor Gábornak.

A minap immár másodszor vendégeskedett Bochkor Nóra a Retro Rádió reggeli műsorában. Bockor Gábor és Várkonyi Andrea lánya alaposan meglepte a hallgatókat kedvességével, humorával és határozott véleményével is. Főleg az apját, nem is először. Amikor tavasszal volt vendég, sőt inkább társműsorvezető, elárulta, hogyan kell neki udvarolni. Itt akadt el Bochi hangja.

Most az oda vissza sokkolást Bochkor kezdte, amikor, ahogyan ezt már korábban is tette, megosztott egy hálószobatitkot. A reggeli adás egyik témája az volt, hogy ki mivel aludt el gyermekkorában, és van-e köztük olyan, akinek mai napig vannak fura alvási szokásai. Bochkor ekkor elmondta: „Én párnával a lábam közt szeretek a legjobban aludni, ha nincs ott a párom, az ő párnáját teszem a lábaim közé”– osztotta meg a rádiós műsorvezető, mire lánya, Nóri rögtön rávágta, hogy ezt nem akarta tudni, mivel ez egyáltalán nem tartozik rá.

Bochkor Nóra a Retro Rádió reggeli magazinjában szerepelt (Fotó: Retro Rádió)

Bochkor Nórinak biztosan eszébe jutott, hogy ez az, amit a hallgatók sem akartak volna tudni a rádiósról. Aztán jött a ráadás, az adásban ugyanis arról is szó esett, hogy Tankcsapda-koncertre mennek. „Ott lesz Nóri, ott lesz a párom, hát nem fogom magam teljesen a sárba inni”- így Bochkor, mire lánya hozzátette: „A múltkor sem sikerült, apa!”

Bochkor Nóri egyébként idén áprilisban lett 18 éves, akkor édesanyja négy képet is posztolt róla a közösségi oldalán.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andrea Várkonyi (@varkonyiandrea_va) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!