Sokat engedett a Zámbó család, hogy eladhassák a Jimmy–hagyaték két ingatlanát. Eleinte a ráckevei nyaraló, amely beírta magát a zenetörténelembe, 50 millió forintért került fel a hirdetési oldalakra. Végül több milliót engedtek az árból, és el is kelt a víkendház. Ahogyan a 130 millió forintra becsült csepeli ház árát is lejjebb vitték az örökösök. Legutóbb még 109,9 millió forintért volt fent a hirdetési oldalakon a XXI. kerületi ingatlan, ami azonban mostanra eltűnt a kínálatból – szúrta ki a Bors.
Bár lapunknak a családhoz közel álló forrás korábban úgy nyilatkozott, hogy nem szeretnének sokkal lejjebb menni az eladási árban, lehetséges, hogy mégis ez hozta meg a várt vevőt.

Korrekt volt az ár
A 200 négyzetméteres házért a szakértők szerint sem volt elrugaszkodott a kikiáltási ár, úgy tűnik, mégis jelentősen lejjebb vitték az összeget. Az ingatlanról egyébként nem titkolták, hogy ki lakott korábban benne.
„Kuriózum eladó. Zámbó Jimmy otthona eladóvá vált! Az ingatlan előre egyeztetett időpontban megtekinthető csak. Kétszintes, külön álló családi ház. Az alsó szint 100 négyzetméter, ahol van egy hatalmas nappali, étkező, egy külön álló konyha, és megtalálható az a bizonyos dolgozó, ahol számtalan meghitt családi, baráti körben zajló esemény, dalszöveg írás készült.
A nappaliból egy teraszra érkezünk, ahonnan a kert tárul elénk. A kertben található egy kis ház, amiben teljesen felszerelt nyári konyha van egy kiülővel kiegészítve. Zárt medence is van, ami némi ráfordítással újra a leendő új család pihenését szolgálhatja. A második szinten három teljes értékű szoba található, gardróbszoba és egy fürdőszoba, a nagyobb hálószobából a ház hátsó kertjére néző teraszra lephetünk ki. Az utcáról garázsba beállási lehetőség van” – állt a hirdetésben még a nyáron.
Relikviákra fájt a vevők foga
Nehéz is lett volna titkolni, hogy az ingatlan kinek szolgált lakhelyéül. Különösképp azért, mert 2001. január 2-án itt lőtte magát fejbe Zámbó Jimmy. A család közel két éve váratlanul mindkét ingatlant, amely hozzá kötődik, áruba bocsájtotta. Igaz, többen csak azért keresték fel ezután őket, mert szerettek volna egy-egy relikviát a hagyatékból. Ám hiába a mesés gyűjtemény. Jimmy relikviái, a trónja, az asztala, a lemezei és díjai nem képezték az eladás tárgyát. Bár korábban az is felvetődött, hogy múzeum lesz a tragikus sorsú énekes otthonából, ezt határozottan cáfolta legkisebb fia, Adrián. Sőt arról is elindult a pletyka, hogy anyagi okokból válik meg a család az ingatlanoktól, ám ezzel kapcsolatban is eloszlatta a család a pletykákat.


Kiemelt kép: Archív




