Tegnap, azaz szeptember 20-án töltötte be a 81. életévét Poór Péter. Az énekeslegendát a nagy napon nem akartuk megzavarni, de a minap felhívtuk, hogy lapunk nevében is boldog születésnapot kívánjunk neki. Pétert épp autóvezetés közben értük utol, s kiderült, hogy igazából a tegnapi napon elmaradt az ünneplés.
„Köszönöm szépen a köszöntést. Tegnap otthon voltam, nem volt semmi. Úgy jött ki a lépés, hogy mára tudtuk összehozni a családi találkozót. Éppen úton vagyok Attila fiamékhoz” – kezdi jókedvűen az énekes, akit nem is tartunk fel vezetés közben, s csak annyit kérdeztünk tőle, hogyan ünnepelnek majd?
„Egy kerti parti lesz, ilyen grill parti a fiaméknál. Ott lesz a másik fiam, és mindkettőjük családja. Illetve Ausztráliából épp itthon tartózkodik egy barátunk, és ő is ott lesz. Nagyon várom már”
– mondta. Mi pedig még egyszer jó egészséget kívánva, bontottuk is gyorsan a vonalat, hogy ne zavarjuk őt útközben.
Nézze meg az énekesről készült galériánkat!




Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




