Néhány hete hivatalosan is visszatért Vadon Jani. Mint ismeretes, a Sztárbox kommentátora lett. Hétről hétre bizonyítja, vitriolos humora cseppet sem fakult, amióta felhagyott a rádiózással. Kovács Kokó Istvánnal remek csapatot alkotnak.
„Nem egyszerű – sóhajtott fel a Reggeliben Jani, mikor a közös munkáról kérdezték. – Ott ül mellettem a sportág élő legendája. Ő egy olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó. Ráadásul én már az amatőr pályafutása idején is nagy rajongója voltam, és aztán később profiként is követtem a pályafutását. Tehát nekem hatalmas megtiszteltetés volt az, hogy mellé ülhettem. Kis túlzással, ha nem fizetnének érte egy fillért sem, akkor is megcsinálnám.”
„Jó, hogy ezt nem a szerződés aláírása előtt mondtad” – csapta le a magas labdát Szondi Vanda.
„Többé-kevésbé úgy tűnik, mintha elmondtam volna, ha arra gondolok, hány nulla van a szerződésemben”
– szaladt ki a száján.

Sorstársak lettek
Komolyra fordítva a szót, a műsorvezető elmesélte, több a hasonlóság közte és az egykori élsportoló között, mint hinnénk. „Kicsit olyanok vagyunk, mint két tesó. Nagyon hasonló a hátterünk. Ő Pongránctelepen született, én pedig Pestlőrincen, ami a társadalmi közegét tekintve nem sokban különbözött attól a közegtől, ahol ő nőtt fel. A szoba-konyhás albérletben voltak küzdelmes évek is, nem volt olyan nagyon egyszerű a gyerekkorom” – taglalta Jani.
Kiemelt kép: RTL




