Csocsesz és Angéla nem élvezték társaik támogatását a Nyerő Párosban. A mulatós zenész hiába volt mindenkinek szimpatikus, értetlenül állt a kiszavazásuk előtt. Leginkább az esett nekik rosszul, hogy egyetlen társuk sem szavazott rájuk. Így szinte példátlan módon egyöntetű voksoláson maradtak alul Cooky és Szécsi Debóra párosával szemben.
„Kemény. Én úgy gondolom, hogy szeretlek benneteket, teljesen mindegy, hogy hova szavaztatok, de ez egy kicsit most engem meglepett, mert amikor beszélgettünk erről a dologról a kedvesemmel, akkor azért úgy voltunk vele, hogy ez egy nehéz döntés lesz. Az meglepett, hogy ennyire senkinek nem maradtunk egy kicsit a lelkében, és ez egy kicsit most rosszulesik nekem” – reagált a többiek előtt Csocsesz, akik egy sorsdöntő játékon maradtak alul. Erről úgy nyilatkozott, ő nem tud átgázolni mindenen és mindenkin. Ezért is lehetett a vakon vezetés számukra nehezen teljesíthető feladat.
Nagyon megbántották
Elcsukló hangon értékelte a társai véleményét, akik szinte kivétel nélkül azért tették Cookyékra a jelüket, mert őket ismerik régebbről.
„Mindenkit megszerettem, senkire nem haragszom, csak kib*szottul rosszulesett, hogy egy pár nem volt, aki azt mondja: ’Csocsesz, maradjál már bent!’”
– mondta Csocsesz, ami láthatóan a párosokat is érzékenyen érintette. Kiváltképp Laky Zsuzsit és Dietz Gusztit, akik a bungalóban voltak hálótársaik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megbizonyosodtak
Csocsesz friss arája szerint nincs miért szégyenkezniük, kiesésük ellenére is pozitív érzésekkel távoznak a villából.
„Ezt az egészet úgy fogtam föl, hogy kíváncsi voltam, ez mit hoz ki a kapcsolatunkból, de igazából csak megbizonyosodtam afelől, hogy mi nyerő páros vagyunk”
– mondta Puskás Angéla a Kibeszélőben. Hozzátette, nagyon jól érezték magukat, és próbálnak csak a jóra emlékezni, mert rengeteget nevettek, a feladatok pedig nagyon izgalmasak voltak.
„Igazából megtettünk mindent, ami tőlünk telt” – idézte szavait az nlc.hu.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




