A Nyerő Páros eddigi legviccesebb játékát láthatták szerda este a nézők, amiben régi emlékeket és akár tizenéve porondon lévő szokásokat árultak el magukról a celebpárok. A játék lényege az volt, hogy a lányok gondolataival egyező választ kellett adniuk a fiúknak, akiknek ez nem mindig sikerült maradéktalanul. A játék hatalmas nevetésekbe torkollt, Cooky például felesége, Debóra válaszait szinte egyszer sem találta el.
Ám ennél is nagyobb meglepetést okozott Csocsesz és Angéla. Kiderült, a mulatós zenész felesége sokáig azt hitte, csak barátkozhatnak, hiszen Csocsesz a saját neméhez vonzódik.
„Nincs méltóságteljes válasz… Az én kedvesem mivel azt látta, hogy én aranyos vagyok, kedves, mindenkivel mosolygok, fényképezkedünk… Azt hitte, hogy meleg vagyok”
„Hónapokig abban a tudatban voltam, hogy ő meleg. Úgy voltam vele, hogy annyit beszélgettünk, hogy végre nekem is lesz meleg barátom, akivel tudok beszélgetni” – tette hozzá Angéla. Csocsesz azt is elárulta, felesége egészen addig azt hitte, hogy csak barátság lehet köztük, míg meg nem ismerte a benne rejtőző „férfiállatot”.
Sütött-főzött a lagziján
Csocsesz és Angéla június 20-án, éppen egy nappal a 60. születésnapja előtt mondta ki a boldogító igent. A lakodalmat a Balatonnál, Szőlősgyörökön tartották 120 fős vendégsereggel. Korda György volt a mulatós sztár tanúja, így elsőként ő gratulált a párnak. A lakodalmas menü érdekessége pedig az volt, hogy Csocsesz nem engedte ki a kezéből az ételek elkészítését. Édesanyja, Irénke mellett ő is kivette részét a főzésből.
„Egyik nap szaladtam a mobil klímákért Pestre, másik nap három zsák hagymáért, amit még az esküvőm napján is aprítottam. Szó szerint a konyhából szaladtam borotválkozni és öltözni” – mesélte Csocsesz híres csülkös pacalpörköltjéről, ami után a vendégek is megnyalták a tíz ujjukat.
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




