Napi friss

Kabát Peti kulisszatitkot árult el: így forgatják igazából a Nyerő Párost

Arról is beszél hogyan töltötte a nyarat Sebestyén Balázzsal a Balatonon.

A Nyerő Páros elképzelhetetlen a műsorvezető, Sebestyén Balázs és a játékmester, Kabát Péter nélkül.

„Ez a műsor szórakoztató mind a résztvevők, mind a nézők számára. A szerepemet pedig abszolút élvezem benne. Nagyon szeretem, hogy önfeledten szórakozhatok, viccelődhetek.

Most már nem kell annyira idegeskednem, mint amikor az első évadban beköltöztünk Adrival, mint játékosok, és át tudom érezni a párok feszültségét, hisz mi is átéltük.

Viszont játékmesterként már sokkal lazább vagyok. Bár eleinte izgultam, hogyan fogunk kijönni Balázzsal”

– ezt a 45. születésnapi interjújában mondta Kabát Peti, aki a Nyerő Páros legújabb évadja előtt interjút adott a lapunknak, ahol arra is rákérdeztünk, milyen most a kapcsolata Balázzsal.

„Balázst az első évad során ismertem meg még 2016-ban, amikor a párommal, Adrival mi is szerepeltünk a műsorban. A harmadiktól dolgozunk együtt, korábban nem ismertük egymást. Nem tudom a telefonszámát fejből, amúgy is csak a magamét tudom, és nem is hívjuk egymást mindennap, de jóbarátok vagyunk. Tudunk egymásról, szoktunk együtt teniszezni, bulizni. Most nyáron is, én sokat voltam Lellén, ő Szárszón, rácsörögtem összefutottunk, azt nem mondom meg mikor mentünk haza”

– így Kabát.

Mi történik a forgatáson?

A Nyerő Páros házigazdája azt sem titkolja, hogy rengeteget tanult Balázstól, és még egy kulisszatitkot is elárult arról, hogyan zajlik a forgatás.

„Én nagyon szeretem a játékokat, én ott vagyok minden játékban. Egyébként nem tudom előre a játékokat, előtte, amikor odamegyünk, akkor tudom meg. Ez is egy ilyen plusz adrenalinlöket, hogy mit fognak játszani a párosok. És nagyon jól elszórakozok. Voltam játékos, tudom, hogy mit élnek át a játékosok, amikor bejönnek a játékba, a villában, a kiszavazásnál….”

– mondta Kabát, aki azt is hozzátette, hogy számára ez nem feladat, ez szórakozás és már egyáltalán nem izgul, mint az első évadban.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!