Dombóvári István humorista Sebestyén Balázzsal és Bochkor Gáborral közös képet posztolt a Facebook oldalára, ami már önmagában is több ezer lájkot ért. A hozzáírt szöveg viszont sokkal érdekesebb.
„Miért nem tud erről senki?”
Azzal kezdődik, hogy a fotó közel tízéves, még 2016-ban készült. „Ugyanabban a műsorban szerepeltünk volna mindhárman a képen látható fiatalemberekkel. Miért nem tud erről senki?” – tette fel a kérdést a követőinek a humorista, majd rögtön meg is válaszolta azt.
„Mert egy banális technikai malőr miatt, ha hisztitek, ha nem, még az első adás előtt az egész műsort véletlenül letörölték” – folytatta, kihagyva a leglényegesebbet, hogy mely RTL-es formátumról van szó.
Lecserélték őket…
A műsor végül adásba került, csak nem velük. „Csináltak ugyan pótfelvételt, de már más szereplőkkel. Tanulság: mindig alaposan figyelj oda adatmentéskor!”
Rossz válasz!
A kommentszekcióban rögtön találgatni kezdték, melyik műsorra gondolhatott. A legtöbben a Gyertek át szombat este – csak pár évaddal később rövidítették le Gyertek át!-ra –című sztáros vetélkedőre tippeltek. Viszont azt már 2015 novemberében műsorra tűzte az RTL. Igaz, Dombóvári István is szerepelt benne, sőt volt egy külön adás 2016 májusában, amit ő vezetett Balázs helyett, aki meg beült játszani.

Vastag Csaba vagy MI?
Érdekesség, hogy a kommentelők nem csak azt találgatták, melyik lehet ez a rejtélyes műsor, amiről a humorista írt, hanem a képet is elemezni kezdték. Sokan Vastag Csabát vélték felfedezni a háttérben, de voltak olyanok is, aki szerint a kép nem is igazi, hanem a mesterséges intelligencia készítette.
Kiemelt kép és fotó: RTL




