Napi friss

Ázsia Expressz: Öngyilkos lett a versenyzők édesapja

Őszintén vallottak a múltjukról Bódiék.

Hamarosan startol az Ázsia Expressz új évada. A versenyzők között pedig ott lesznek a Bódi testvérek, Bódi Hunor és Bódi Megyer is. Egy friss interjúból most az is kiderült, hogy egy nagy lelki teherrel kellett nekivágniuk a versenynek.

„Szegénységből, de nem mélyszegénységből jöttünk. Gyerekkorunkban is mindig volt mit ennünk, és volt fedél a fejünk fölött. Ettől függetlenül nem volt könnyű életünk.

 Volt a családban bántalmazás, de ezzel sajnos, mondjuk úgy, hogy nem lógunk ki a tömegből.

Tizennégy éves korunk körül a bátyánk átvette az apaszerepet, és ő volt az, aki igyekezett megvédeni bennünket édesapánktól. Nehéz ezt kimondani, de így történt” – idézte fel Bódi Hunor a Borsnak.

Az igazán szívszorító történet azonban csak ezután következett. „Nem szeretnénk erről túl sokat beszélni, mert édesapánk októberben úgy döntött, hogy véget vet az életének. Nem is akarunk róla rosszat mondani, és próbálunk a vele kapcsolatos szép emlékeinkre koncentrálni. Nincs bennünk harag… Azt gondoljuk, hogy az ő életében is lehettek olyan tragédiák és nehézségek, amikről nem tudott őszintén beszélni. Sem velünk, sem mással” – árulták el a testvérek.

Van segítség!

Ha segítségre van szüksége önnek, vagy valakinek a környezetében, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!