Napi friss

Kiss Ádám és ritkán látott neje, Bojana: „Egy főnyeremény a feleségem”

Fotón a humorista felesége, két gyermekének édesanyja, Bojana.

Egy nap alatt majd 13 ezren gratuláltak Kiss Ádám az Instagram-oldalán ahhoz, hogy épp egy évtizede vette feleségül Bojanát. Ebből az alkalomból a humorista közös fotót posztolt magukról a következő felirattal: „Ma 10 éve a feleségem ez szép jány” – írta Ádám, szerencsére boldogan, viccesen, ugyanis nemrégiben egészségügyi problémákkal küzdött.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

kissadam (@kissadaminsta) által megosztott bejegyzés

Kiss Ádám felesége egy főnyeremény

Az idén negyvenéves Ádám egyébként fehér sportcipőben nősült meg egykor. Kapcsolatukról pedig így beszélt a Nők Lapjának: „Ő tényleg az elejétől velem van, nem Kiss Ádám-rajongóból lett barátnő. Már a Humorfesztivál előtt együtt voltunk, végigkísérte velem ezt az egész utat. Építészmérnök, a hétköznapokban is előre gondolkodik, tervez. Én meg vagyok a nem normális a kapcsolatban.”

Azt is elmesélte, hogy felesége nem szól bele a munkájába. „Inkább azt beszéljük át együtt, hogy hogyan osszam be a hetet, hónapot, évet. Jó kis csapat vagyunk.

Rengeteg kisapuka panaszkodik, hogy a csaja bekergült, nekem nincsenek ilyen gondjaim, egy főnyeremény a feleségem, mindenkinek ilyet kívánok, mint az enyém, csak ő már foglalt sajnos.”

Két gyermekük van: Olívia és Leon

A házaspár egy évvel az esküvőjük után lettek szülők, lányuk 2016 nyarán, fiuk négy évvel később jött világra, utóbbit így tudatta rajongóival: „A csodálatos Feleségem augusztus 4-én 17:11-kor világra hozta a kissfiunkat, Leont. Mama és Baba is jól vannak, Apa és Olívia pedig nagyon boldog. Földöntúli boldogság ez.”

Azt pedig, hogy a budapesti agglomerációban élnek, az Adom a napom című műsorban mesélte el. „Amikor megszületett a kislányom, mások lettek a prioritások. Én is családi házban nőttem fel, és azt gondoltam, hogy neki is abban kell, így az agglomerációra esett a választásunk. És mivel testvérem és anyukám is ebben a kis faluban éldegél, így megtetszett nekünk is a hely, amikor jöttünk meglátogatni őket vagy vasárnapi ebédekre.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!