Véget ért Harsányi Levente és párja, Obersovszky Lara kapcsolata. A műsorvezető közösségi oldaláról a közös fotók is eltűntek. Ez pedig sajnos a legtöbbször szakítást jelent.
„Igen, szakítottunk, de erről többet nem szeretnék mondani, most pedig megyek vissza a kislányomhoz, mert már vár rám”
– mondta a Blikknek szűkszavúan Harsányi Levente, aki épp a kislányával nyaral külföldön.
Így ismerkedtek meg
A műsorvezető és volt barátnője 2023 februárjában ismerték meg egymást. „Mindketten egy barátunkhoz voltunk hivatalosak, de előtte egy szülinapon töltöttem az estémet. Semmi kedvem nem volt már továbbmenni, hulla fáradt voltam, úgyhogy beültem egy taxiba, és hazamentem. Már a bejárat előtt voltam, amikor hívott Hajas Laci barátom, hogy hol vagyok, mindenki rám vár. Néhány perc győzködés után végül beadtam a derekamat, és fél óra kocsikázással átvergődtem a városon.
Lestrapáltan, kedvtelenül érkeztem meg az összejövetelre, ráadásul a házhoz menet még el is estem a jeges úton, de végül egészen Lara karjaiba csúsztam. Így kezdődött a mi történetünk”
– mesélte korábban Harsányi Levente a Storynak. A kapcsolat aztán harmonikusan alakult, már az elejétől kezdve nem zárkóztak el az esküvőtől. Úgy nyilatkoztak: „Ha esküvőre kerülne sor, akkor biztos Hajas Laci lesz az egyik tanúnk.”
Olaszországi eljegyzés
Az eljegyzésre sem kellett sokat várni. Harsányi szerette volna, ha a lánykérés tündérmesébe illő módon történik meg, ezért Olaszországban tette fel a nagy kérdést. Bár igen rendhagyóra sikeredett…
Amikor kint voltak, gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyszíneken jártak, ott pedig a rádiós mindig úgy volt vele: a legközelebbi látványosság még szebb lesz, majd ott teszi fel a nagy kérdést.
„Úgy hozta a sors, hogy az utolsó előtti nap mindkettőnkön átfutott egy gyors betegség, és mondtam, most már nem lehet tovább várni, hiszen másnap megyünk haza. Már nem lehetett mit tenni, a fürdőszobában voltam, a zsebemben volt a gyűrű, két köhögés között odamentem, szépen letérdeltem, és átadtam.”
Csodás esküvői fotók
Harsányi Levente és Obersovszky Lara egy esküvői fotózást is bevállaltak az Esküvő Classic Magazin kedvéért. A műsorvezető párja csodásan festett a Bélavári Zita tervezte menyasszony ruhában. Mindez valóságos főpróba volt a lagzijuk előtt – legalábbis akkor még úgy tűnt…
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




