Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese a SorozatWiki évértékelő podcastjében árulta el, idén Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban civiles szezonját nem indítják el, a celebes verzió viszont mindenképpen érkezik. Thuróczy Szabolcs, Angel Zsolt, Szellő István, Fördős Zé, Gundel Takács Gábor, Lovas Rozi, Hajdú Péter neve mellett a Tóth lányok, Tóth Vera és Tóth Gabi, illetve Dobó Kata neve is a rajongók kívánságlistáján szerepel. De kik versenyeznek valójában a kastélyban? Azt a Reddit felhasználói is régóta találgatják.
Az új évad szereplői
A story.hu iparági forrásai szerint három ismert ember már biztosan szerepelni fog a műsorban. Egyikük Trill Beatrix, akit nemrég Herendi Gábor Futni mentem című filmjében ismert meg az ország. A színésznő karrierje. úgy tűnik, felfelé ível, hiszen a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film, a Hogyan tudnék élni nélküled? folytatásában is szerepet kapott. A Mindig ugyanúgy munkacímmel futó filmet augusztustól forgatják. Ha a Gyilkosság a kastélyban is szerepel, igencsak sűrű időszakot élhet.
Sokak szerint a Hunyadi sztárját, Kádár L. Gellértet is láthatjuk a taktikai-pszichológiai realityben. Tény, hogy a sorozat hatalmas népszerűségnek örvend, Kádár L. Gellért pedig népes rajongótáborra tett szert. Így egyáltalán nem lenne meglepő, ha az RTL lecsapott volna rá.
A nagyobb megdöbbenést talán Wolf Kati neve okozhatja. Bár az énekesnőt az RTL fedezte fel, az utóbbi években inkább a TV2-n láthattuk. A csatornaváltás talán meglepő részéről, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokan azt sem gondolták volna róla még néhány hónappal ezelőtt, hogy ő nyitja majd meg az idei Pride-ot! Mégis így történt, aminek köszönhetően ismét a figyelem középpontjába került.
Kiemelt kép: RTL




