A magyar rádiózás egyik utánozhatatlan alakja örökre elhallgatott – kezdődik Cintula búcsúztatója a Poptarisznya nevű közösségi oldal megemlékezésében, akik elsőként tudatták a szomorú hírt. A portál a hazai könnyűzene és ifjúsági kultúra megkerülhetetlen szereplőjeként, legendás hangulatfelelőseként, a magyar diszkókultúra egyik úttörőjeként hivatkozik rá.
„A ’60-as évektől kezdve a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának külsős riportereként dolgozott, de igazi kultikus figurává a Fővárosi Művelődési Házban (FMH) működő Magnósklub szervezőjeként vált. Ezeken az eseményeken a nyugati zene, a közösségi élmény és a fiatalos lendület találkozott – egy olyan korban, amikor ez még bátor és újító dolognak számított.”
Legendás köszönése sem maradt ki a búcsúszövegből:
„Helló, itt Cintula!”
„Büszkék vagyunk rá, hogy a Poptarisznya.hu webrádió is megőrizhet valamit ebből az örökségből:
Cintula hangja ma is hallható a rádiónk sweeperjeiben (szignáljaiban) – így a jövőben is velünk marad minden egyes lejátszott dal között, hangként és emlékként egyaránt.
Nyugodj békében, Cintula! Köszönjük a hangulatot, a mosolyt, a zenét – és azt, hogy mindig önmagad voltál.”
Mint tudott, a lemezlovas összekötőszövegei hallhatók az Illés Nehéz az út című lemezén. Ő vezette a Magyar Televízió első könnyűzenei műsorát, a Tapsifülest is. 1985-ben ő vezette a II. világháború utáni első Miss Hungary szépségkirálynő-választást, amit Molnár Csilla nyert meg. A ’90-es években még a Szerencsekerék narrátora volt, később pedig a Sláger Rádiónál is dolgozott. 2010-ben vonult nyugdíjba.
Kiemelt kép: Archívum/Nők Lapja




