Ki gondolná, hogy a mindig vidám Zoltán Erika embert próbáló évtizeden van túl, a változókor ugyanis idejekorán utolérte őt. „Az van, hogy nálam visszagondolva, nagyon korán elkezdődött, mert még nem töltöttem be ezt a gyönyörű ötvenest. Szóval, én még nem voltam 50,
egész pontosan 49 éves voltam, amikor megtapasztaltam.
Ugye, mi nagyon sokat ülünk a kocsiban, hiszen A-tól B-ig még mindig ez a legegyszerűbb Magyarországon belül. Imádok aludni a kocsiban, amikor a férjem vezet. Nagyon jól vezet. Megvan a kispárnám, beülünk és elindulunk.
De aztán arra ébredtem, hogy tudom, hogy nem megy a fűtés, mégis folyik a kezemen a víz. És ez így megtörtént többször,
és elkezdtem én is utána olvasni, hogy akkor én most klimaxolok? Szóval innen indult a sztori, és az én esetemben kegyetlen sokáig tartott: majdnem 12 éven keresztül!” – kezdett bele az énekesnő nagyközönség előtt a változókor témakörébe.
Erika nagyon szerencsésnek érzi magát a férje, Kátai Róbert miatt, ugyanis hiába változott meg a teste akaratán kívül, a párja mindenhogy imádja.
„Elkezdtem teljes mértékben átváltozni. Úgyhogy megpróbáltam mindenféle fogyókúrát, ami létezik. Kevés olyan ember van, aki többet próbált ki mint én. És amikor csináltam egy kettőhetes léböjt-kúrát és 4 kilót híztam, akkor úgy gondoltam, tényleg a rendszerben van valami nagyon komolya baj. De én egy olyan szerencsés ember vagyok, hogy egy olyan pasi mellett tettem le a voksom, aki egy pillanatig sem bántott. Ő mindig cuki, és azt mondta:
„Édesem, egy kicsit gömbölyűbb vagy, de mi az a 10-15 plusz kiló… Jól áll az neked!”
– mesélte Ábel Anita Egy ritmusban című műsorában pár napja.
Kiemelt kép: Story-Best Magán




